Létrehozva: 2016.10.26.

A szexhiány semmi ehhez képest: mutatjuk az igazi szerelemgyilkost!

Egy friss kutatás szerint a kapcsolatok 73 százaléka nem a szexuális kielégítetlenség miatt megy tönkre. A párok boldogsága egy teljesen hétköznapi kérdésen bukik el.

Szerző Gaál József

 

Egy nívós amerikai tudományos szaklap – a  psychology today - szerint 10 párkapcsolatból 7-ben rendszeresen vitatkoznak az anyagiak miatt. A vitákból később veszekedések lesznek, melyek, ha elszaporodnak, könnyen szakításhoz vezethetnek.

Most megmutatjuk, hogy milyen módon teszi tönkre akár a legharmonikusabb párkapcsolatot a pénz. Jobb, ha odafigyelsz!

 

1. Elbizonytalanít, gyengíti az érzelmeket

Ha a párkapcsolatban a két fél keresete között nagy a különbség, akkor a kevesebbet kereső fél - általában a nő - úgy érezheti, hogy emiatt kevésbé értékes szereplője. Pláne így van, ha kiélezett szituációkban még a fejéhez is vágják, hogy nem tesz le annyit az asztalra, tehát jobb, ha hallgat. Gyakran előfordul, hogy a  párkapcsolatban ilyen módon másodrendűvé visszaszorított fél élete lelki és anyagi bizonytalanságban telik, és állandó kompenzálással reagál a helyzetre, akár szexuálisan - ennek eredménye pedig sajnos a még nagyobb kiszolgáltatottság lesz. A legjobb megelőző taktika, bizonyos szabályok előre lefektetése, illetve ha a nagyobb kiadásokat a két fél minden esetben megbeszéli egymással. Nagyon fontos, hogy az erősebb fél tudatosan törekedjen arra, hogy mellőzze az egyoldalú döntéseket.

 

2) A stressz merevedési zavarokhoz vezet

Az Amerikai Lélektani Szövetség megállapította, hogy az emberek 66%-ánál a pénz fogalomköre stresszt okoz. Gondolj csak bele: mindenkit és frusztrál, ha nem annyit keres, mint amennyit szeretne, ha nem akkor jut hozzá a pénzéhez, amikor akar - a stressz pedig közvetetten párkapcsolat gyilkosa lehet. A folyamatos stressz hatására ugyanis csökken a libidó, hormon háztartási és merevedési zavarok lépnek fel.

 

3) A kenyérkereső-háztartásbeli: nem jó felállás!

Az olyan házasságok, melyekben csak az egyik fél visz haza fizetést, mindig problémásak. Hatalmas szív és lélek kell ahhoz, hogy ne alá és fölérendelt viszonyrendszer bontakozzon ki egy ilyen felállásból. Sok évtizedes tapasztalatok azt mutatják, hogy két, anyagi értelemben független - tehát egymásnak nem kiszolgáltatott fél - nagyobb valószínűséggel tud a párkapcsolat érzelmi részében is azonos súllyal részt venni. Hasonló logika mentén bátorság belemenni egy olyan kapcsolatba, ahol a felek közt bármilyen értelemben túl nagy a szakadék - például anyagi, társadalmi, kulturális, stb... Persze a kivétel mindig erősíti a szabályt.

 

4) Titkolózás: a balhé garantált!       

Egy amerikai felmérés szerint szinte mindenki szokott titokban úgy költekezni, hogy azt direkt nem mondja el a párjának. Gyakran azonban nyoma van a pénz útjának és amikor kiderül, hogy ténylegesen mire is kellett, abból általában feszültség keletkezik. A gyakorlat azt igazolja ugyanis, hogy a titkos költések zöme nem az idős szülők megsegítéséről szól. Sok esetben a kijátszott felet nyilván zavaró bizonyos harmadik, azaz a titkos szerető boldogságát szolgálja a közös kasszából gyanúsan eltűnt pénz.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!