Létrehozva: 2018.11.17.

A strandon erőszakolta meg a 68 éves olasz nyugdíjast egy szomáliai

Elõtte a kisváros utcáján végzett nyilvános önkielégítést, mire többen is hívták a rendõröket. A néni éppen csak napozni ment a tengerparti strandra és nem is sejtette, hogy mi vár rá.

Nem számít bűncselekménynek a nyilvános önkielégítés, ha
azt nem kiskorúak előtt végzik – erről az olasz legfelsőbb bíróság még 2016-ban, a korábbi kormány alatt döntött.
Hogy ezt tudta-e a huszonéves, szomáliai Saleban Nuur Shaieb, nem sejtjük, mindenesetre az ország adriai oldalán lévő Ortonában ezzel botránkoztatta meg a járókelőket, akik közül többen hívták a rendőrséget.

Így aztán Salebannak menekülnie kellett és átvágott a város és a tengerpart közötti vasúti síneken. Ott vette észre a 68 éves nyugdíjas asszonyt, aki szerencsétlenségére rosszkor volt rossz helyen, pedig csak egy kicsit napozni ült le a nyilvános tengerparti strandon.

A szomáliai férfi rávetette magát és – bár az asszony megpróbált védekezni - megerőszakolta őt. A környéken lévők felfigyeltek a sikoltozásra és a rendőrök rövidesen elkapták a tettest.

Kiderült, hogy egy évvel korábban egy migránsokkal teli csónakkal ért partot Szicíliában.  Az idős nénit különböző sérülésekkel kórházba vitték. “Azt hittem, hogy meg akar ölni” – mondta könnyes szemmel a rendőröknek.

Forrás: LaRepubblica

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el