Létrehozva: 2017.01.12.

A Sláger FM lett a leghallgatottabb rádió a fővárosban

Kiderült, melyik rádiót hallgatják a legszívesebben a budapesti hallgatók!

A fővárosban a 103.9 Sláger FM a piacvezető a Class FM lekapcsolása után. Ez derült ki többek között a TNS-Hoffmann-Mediameter által közzétett 2016. novemberi és decemberi adatokból.

Budapesten, a teljes népességet tekintve a 103.9 Sláger FM lett a leghallgatottabb rádió.

A 30-59 éves, kereskedelmileg fontos, magas vásárlóerővel rendelkező célcsoportban is kiemelkedett a mezőnyből, ezzel megerősítve vezető szerepét a rádiók között. Valamint a női hallgatók körében Budapesten továbbra is első választás a 103.9 Sláger FM.

Kiélezett a verseny a reggeli sávban, azonban a Sláger Reggel uralja a mezőnyt Vágó Pirossal és Abaházi Csabával.

Napközben, a 10-18 óra közötti időszakban a 103.9 Sláger FM Budapesten jelentősen megelőzte a 15 évesnél idősebb korosztályban mért hallgatottságban az összes többi adót, köszönhetően Somogyi Zoltán és Dénes Tamás kimagasló népszerűségének.

A 103.9 Sláger FM közönségaránya a 15 évesnél idősebb korosztályban, a budapesti hallgatók között 21.4 százalék lett. 16 százalékkal második a Rádió 1,14 százalékkal harmadik a Music FM.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese