Létrehozva: 2018.08.22.

A Ripost harcot hirdet a parlagfű ellen! Újabb siker Pest megyében

Egy olvasónk jelezte, hogy Pilisvörösvár és Pilisszentiván határában egy bekerített területen virágzik a parlagfû, de nem tudja, ki a tulaj és kinek szóljon. A Ripost ezt is megoldotta!

Egyre többen veszik komolyan lapunk felhívását, a %Ripost% pedig valódi hadjáratot hirdet a rengeteg embernél allergiás tüneteket kiváltó gyomnövény ellen. A napokban számoltunk be arról, hogy a Pest megyei Pilisvörösvár és Pilisszentiván határában, a Lehner György utcában áll egy parlagfűvel borított terület, ezt a %Ripost% egyik olvasója jelezte nekünk. „Ez egy elkerített belterület, ahol méteresre nőtt a parlagfű. Üresen áll a telek, mintha nem lenne gazdája, de hát valakinek mégis le kellene nyírnia” – panaszkodott a lapunknak Tímea. Fotósunk ki is ment a megadott címre, és megdöbbenve tapasztalta, hogy ezer négyzetméteren ontja a pollent a gyomnövény! Mivel nem lehetett tudni, melyik településhez is tartozik a terület, mindkét önkormányzatnál érdeklődtünk. Kiderült, hogy Pilisszentiván az érintett, azonnal jeleztük is az illetékes jegyzőnek a helyzetet.

 

„A Pilisszentiván Határ utcában lévő parlagfűvel borított területről telefonos bejelentést is kaptunk (ez a pilisvörösvári Lahner György utca pilisszentiváni oldala), ugyanakkor a bejelentő nem tudta meghatározni, hogy melyik területről van szó. A %Ripost% által küldött e-mail és fényképek alapján viszont beazonosítottuk az ingatlant, és a közérdekű védekezést haladéktalanul elrendeltük” – közölte a %Ripost%-tal dr. Peller György, Pilisszentiván jegyzője.

 

Lám, itt az újabb bizonyíték, hogy érdemes felvenni a harcot a parlagfűvel szemben, cikksorozatunk hatására egyre több helyen, így a Pest megyei Pilisszentivánról is eltűnik az allergiát okozó, augusztusban és szeptemberben intenzíven virágzó gyomnövény!

 

Brutális mennyiségű pollent termel a parlagfű

Egyetlen parlagfű növény évente mintegy egymilliárd (!) pollent termel, melyeket a szél terít. A parlagfű allergiás tünetei között megtalálható többek közt a tüsszögés, az orrfolyás, a torokkaparás, a könnyező szem és a viszkető bőrpír is. Az esetenként igen hevesek tünetek, különösen, ha éjszaka jelentkeznek, még fáradékonyabbá, ingerlékenyebbé tehetik az allergiásokat, a feszültségük pedig könnyen a környezetükre is átragad. A növény pollenjeivel szemben megoldás lehet a rendszeres kaszálás, ugyanakkor a legbiztosabb védekezési módszer, ha a gyomot gyökerestől tépik ki a földből.

Szóljon, ha parlagfüvet lát!
Várjuk olvasóink jelzését a parlagfűvel fertőzött területekről.
Felháborítja valami, és senki nem tesz semmit? A Ripost segít!
E-mail cím: [email protected]
Postacím: 1033 Budapest, Kórház u. 6-12.
Fogjunk össze, mentesítsük a parlagfűtől Magyarországot!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-