Létrehozva: 2017.10.02.

A rendőrség szerint nem volt jó vicc egy kétéves kisbaba szájába cigit tuszkolni

L. Gusztáv azt mondta, csak egy családi tréfa volt, mégis vádat emeltek ellene.

Vádemelési javaslattal zárták le a pesterzsébeti rendőrök annak a budapesti férfinak az ügyét, aki arra biztatta kétéves unokahúgát, hogy szívjon bele az égő cigarettába.

A döbbenetes videó májusban söpört végig az internetes oldalakon, az esetről a %Ripost% is beszámolt.

Május 25-én a 24 éves L. Gusztávnál látogatóban volt nővére és kétéves unokahúga, a férfi pedig egy égő cigarettát próbált beletuszkolni a kis Lara szájába, miközben arra biztatta, hogy szívjon bele, jó lesz.

Anyja sem tett semmit

A rendőrség szerint a kislány 22 éves édesanyja nem akadályozta meg testvérét ebben, ehelyett az interneten élőben közvetítették, ahogy a kislány tiltakozik és a füsttől könnyezni kezd. Az egyelőre nem bizonyított, hogy a gyerek valóban beleszívott-e a cigibe.

A botrányt kavaró felvétel után L. Gusztáv azt nyilatkozta, hogy az egész csak vicc volt. Õ csak odatette az égő cigarettát a kislány szája elé, a többi videó szerinte hamisítvány, és sosem hagyná unokahúgának, hogy cigizzen.

Az ügyben L. Gusztáv ellen súlyos testi sértés kísérlete, a kislány édesanyja ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indult nyomozást a rendőrség vádemelési javaslattal megküldte az ügyészség részére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár