Létrehozva: 2018.09.21.

A játékos élete örökre megváltozott A Piramis után

A Piramis versenyzõje valami olyat kapott a mûsortól, ami örökre megváltoztatta az életét.

Szerző Ripost

Krisztina a lányával ment A Piramisba játszani. Hihetetlen élménnyel gazdagodtak, nem mellesleg közel ötmillió forinttal térhettek haza. Igaz, ha kicsit bátrabbak lettek volna, akár húszmillió is üthette volna a markukat.

"Elfogadtam a Piramis ajánlatát, pedig elhatároztam, hogy bármi is lesz nem dőlök be, aztán a játék közben valami miatt elbizonytalanodtam. Sebaj, egy szabadnapért ez is nagyon jó óradíjnak számít"

– kezdte Krisztina, aki lányával osztozik a milliókon.

"Alexandra egy speciális genetikai betegségtől szenved, nincs zománc a fogain, így a nyeremény nagy részét fogorvosra költi, én pedig, szeretnék tanulni és a Földközi-tengeren egy hajókázást is beiktatunk majd a férjemmel"

– árulta el az anyuka, aki akkora önbizalmat kapott A Piramis játéktól, hogy közvetlen a forgatás után felmondott a munkahelyén, ahol huszonöt éve dolgozott és új életet kezdett. A játék óta érzi igazán szerencsésnek magát.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rákkal küzdött, és meggyűlölte második hazáját az olimpiai bajnoknő

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját