Létrehozva: 2019.06.14.

Döbbenetes részletek egy jelentésben a moszkvai repülőkatasztrófáról

A repülõgép a kényszerleszállás után gyulladt ki május elején, több tucat ember halálát okozva. Most újabb részletek derültek ki a tragédiáról.

Villámcsapás iktatta ki a Seremetyjevón május elején szerencsétlenül járt repülőgép automata pilótáját, és zavart okozott a kommunikációs rendszerben, ám a gép pilótája mégis normálisként kezelte a helyzetet - közölte csütörtökön közzétett előzetes jelentésében a FÁK-országok légi közlekedésével foglalkozó orosz Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK).

A 104 oldalas, a későbbiekben még pontosítandó dokumentum ugyanakkor egyelőre nem adott választ arra, hogy ki vagy mi volt a felelős a gép pusztulásáért.

Az Aeroflot légitársaság utasszállítója május 5-én kényszerleszállást hajtott végre Moszkvában. A gép a földet érést követően kigyulladt, és ennek következtében 41 ember életét vesztette. 33 utas és a személyzet négy tagja megmenekült.

A gép egyik fekete dobozának felvétele szerint a pilóta a vezető utaskísérőnek a villámcsapást követően azt mondta, hogy az utasszállítónak vissza kell térnie, de nincs vészhelyzet. Miután a légi irányító arra utasította, hogy süllyedjen le 900 méterre és forduljon meg, megkérdezte tőle, hogy nincs-e szüksége segítségre, a gép kapitánya nemmel válaszolt. Csak az irányítótorony pontosító kérdésére mondta el, hogy gondok vannak a kommunikációval, és hogy gép automatikus irányítása lehetetlenné vált.

A jelentés megállapította, hogy a másodszori kísérletre földet ért gép azt követően gyulladt ki, hogy kényszerleszállás közben harmadszor ütődött a pályához, és futóművei erősen megrongálódtak. Megállapították, hogy a gép leszállási tömege 1600 kilogrammal haladta meg a megengedett értéket.

A MAK a katasztrófa okainak eddigi vizsgálata alapján nem tartotta szükségesnek, hogy pótlólagos tanácsokat fogalmazzon a gép biztonságának növelése érdekében.

A baleset ügyében büntetőeljárás indult. A katasztrófa lehetséges okaként a szakhatóságok a műszaki hiba, a személyzet felkészületlensége és a végzetes időjárási körülmények lehetőségét vizsgálják - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren