Létrehozva: 2018.12.15.

A Nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást

Egyre inkább úgy tûnik, hogy társadalmi tömegbázis híján a frusztrált ellenzék nem lát más lehetõséget, mint a nyílt erõszak bevetését: a parlamentarizmus demokratikus szabályainak durva megsértésével próbálják támadni a fennálló alkotmányos rendet.

Szerző Ripost

Tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban soha nem látott erőszakos események zajlottak a magyar Országgyűlés falai között, az esetek jogi megítélése okán a Századvég elemzése rövid áttekintést ad néhány külföldi példán keresztül a központi, illetve szövetségi törvényhozás (bikamerális parlamentek esetében az alsóházak) fegyelmi rendjét illető főbb szabályok tekintetében, majd a hazai szabályozás néhány fontos elemét is érinti.

A nemzetközi példákból kiderül, hogy a magyar parlament házszabálya alig tér el az amerikai, német, vagy a francia törvényhozás szokásaitól és szabályaitól. Rend a lelke mindennek, ez az elv mindenütt fennáll, hogy a törvényhozás zavartalan és rendezett körülmények között folyhasson.

Alapvető európai és nyugati érték, hogy a házat és annak elnökét tiszteljük, a képviselők pedig követik a rendszabályokat.

Képviselői minimum, hogy a törvényhozási körülményeket nem züllesztik kocsmahangulatúvá és kaotikussá. Ez az általánosan elfogadott és tiszteletben tartott norma. A norma pedig feltételez egy bizonyos határt. Ezt a határt lépte át a magyar ellenzék az őszi ülésszak utolsó napjaiban. Ezzel nemcsak a házszabályt, de saját szavazóikat is megsértették, hiszen semmibe vették a magyar demokrácia egyik legfontosabb alappillérét, a parlamentarizmust. Rendbontásuk ellenére mégis a házelnököt kritizálják, miközben más jogrendszerekben sokkal keményebb retorzió járna a magyar ellenzék által elkövetett obstruktív cselekedetekért.

Az Egyesült Államok Képviselőházának Házszabálya szerint például a házelnöknek jogában áll elrendelni a folyosó és a karzat kiürítését, ha valaki vét a rend- és illemszabályok ellen. A rendbontó képviselők ellen alkalmazható szankciók lehetnek:

figyelmeztetés, feddés, szómegvonás és pénzbüntetés.

Az amerikai alkotmányban foglaltak alapján a törvényhozás mindkét házában büntetéssel sújthatók a rendbontók, és a képviselők kétharmados hozzájárulásával kizárás is foganatosítható.

A német törvénykezés lehetőséget biztosít arra, hogy kisebb rendbontás vagy a Ház méltóságának megsértése esetén az elnök 1000 euró büntetést szabjon ki a rendbontó képviselőre. A Bundestag házelnöke felfüggesztheti a képviselőt akár előzetes figyelmeztetés nélkül is, ha az súlyosan rendbontó magatartást tanúsít, ilyenkor az ülésterem elhagyására is utasíthatja őt az ülés hátralévő részére.

A német törvényekhez hasonlóan a francia Nemzetgyűlésben is keményen járhat el a házelnök a helytelenül viselkedő képviselőkkel szemben: megintést, rendreutasítást, megrovást és határozott idejű felfüggesztést is elrendelhet. Arról nem is beszélve, hogy bármilyen demonstráció és rendbontás szigorúan tilos a francia Nemzetgyűlés épületében.

Jól látható, hogy a képviselői rendbontást a Nyugati demokráciákban keményen büntetik. A Századvég részletes elemzése azt vizsgálja, hogy a nyugati példákhoz képest mennyire erős a magyar parlament házszabálya, és hogy milyen lehetőségek vannak a képviselői rendbontás megfékezésére.

A teljes elemzés elérhető a Századvég weboldalán.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz