Létrehozva: 2018.12.02.

A német rendőrség megtiltotta az anyának, hogy nyomozzon!

Az asszony 12 éves lányával egy Freiburgból Schiengenbe tartó vonaton egy fekete bõrû férfi erõszakoskodott.

A német rendőrség megtiltotta egy anyának, hogy nyomozzon az után a személy után, aki erőszakoskodott a lányával – írta meg a Voiceofeurope.

Az történt, hogy az asszony 12 éves lányával egy Freiburgból Schiengenbe tartó vonaton egy fekete bőrű férfi erőszakoskodott. Az esetet jelentették a rendőrségnek is, de az anya ezzel párhuzamosan minden egyéb kommentár nélkül a Facebookra is feltette a gyanúsított férfi képét, hátha valaki felismeri.

Mivel a képet tízezren megosztották, a rendőrség is észrevette. Majd szigorúan figyelmeztette az asszonyt, hogy a személyiséghez fűződő jogok miatt ilyet nem tehet meg.

Sőt, néhány nappal később a rendőrség egy erősen cenzúrázott képet tett fel az asszony eredeti hozzászólásról - "Nem így!" - felirattal.

Valószínűleg azért, hogy másokat is elrettentsenek a magánnyomozástól. Megerősítették, hogy a fénykép megjelenése a képen szereplő személy beleegyezése nélkül bűncselekmény és azzal fenyegették meg az asszonyt, hogy bíróság elé állítják.

Ettől függetlenül, néhány napja a rendőrség elfogta a gyanúsított személyt. Egyelőre nem közölték, hogy milyen nemzetiségű.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat