Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.23.

Muszlim bandák nyomulnak Dániában

A dán miniszterelnök szerint a párhuzamos iszlám társadalom már létrejött Dániában.

Dániának vannak olyan részei, amelyeket már muzulmán bandák uralnak, ahol az állam képtelen fenntartani a jog uralmát és a közrendet – nyilatkozta Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök a dán Jyllands-Postennek, a Speisa.com szerint.

A miniszterelnök elismerte, hogy a kormánya hiába tett erőfeszítéseket a párhuzamos, iszlám társadalom kialakulása ellen, ezek eddig kudarcba fulladtak.

“Rövid a kezünk és ugrálunk oda-vissza. Egy napon burka vitát folytatunk, másnap vitát folytatunk a muzulmán iskolákról és így tovább. Könnyű megoldásokat keresünk, de azt hiszem, meg kell próbálnunk újragondolni ezt annak alapján, hogy a párhuzamos társadalom egyes területeken már létrejött

– mondta.

A miniszterelnök felkérte a bevándorlási, integrációs és lakásügyi, a gazdasági és belügyminisztert valamint az igazságügyi minisztert, hogy új megoldásokat dolgozzanak ki a kialakult helyzetre.

Azt már a Speisa tette hozzá, hogy – úgy tűnik - Dánián már csak a jogosulatlanul ott tartózkodók erőltetett kitelepítése segítene.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány