Létrehozva: 2016.04.15.

A legforróbb szexkaland, amit minden bátor nőnek ki kell próbálnia!

Vannak olyan dolgok, amelyeket csak tapasztalat útján ismerhetsz meg! Ha elég nyitott vagy hozzá, megváltoztathatja az életed!

Soha nem vettem részt szexpartin - azt gondoltam, nem az én stílusom. Persze pornófilmekből már ismertem a műfajt, de szigorúan heteroszexuálisnak és monogámnak tartottam magam ahhoz, hogy kipróbáljam. 

Egy barátnőm, Eszter viszont olyan lánybulira hívott, ami túlságosan izgatta a fantáziámat: egy zártkörű, csak meghívásos klubba, ahol hetero, de kíváncsi lányok találkoznak azért, hogy kielégítsék a szexuális kíváncsiságukat és felszabadító tapasztalatokat gyűjtsenek a nőiességükről. Végül is, mi bajom eshet? 

***

A partit este 9-re hirdették egy nagyon elegáns környék nagyon elegáns házába: gyönyörű nő nyitott nekünk ajtót egy szál, gyöngyökkel díszített fűzőben. A második hölgy rögtön pezsgővel kínált: ő állt a bárpultban ugyancsak fehérneműben, a holmi szinte teljesen fedetlenül hagyta a mellét - csak a mellbimbóját takarta egy flitteres dísz. Úgy éreztem magam, mint egy 20-as évekbeli fülledt varietében. 

Körülöttünk úgy 30, húszas és negyvenes évek között járó nő keveredett: beszélgettek, koktéloztak és csokoládét majszoltak - egy lány körbe-körbe járt a különleges minőségű bonbonokkal és az egyszerre ehető és kenhető kakaóvajjal. Ekkor már éreztem, hogy helyben vagyunk. 

Eszterrel körbejártuk a házat: gyakorlatilag minden helység szexet sugárzott. A nappaliban található kanapék, kerevetek, puha szőnyegek, a hálószobák, a hatalmas jakuzzi mind bujaságra csábított. 

***

Az ismerkedéssel töltött első órák után megérkezett egy boába és különleges sminkbe öltözött börleszktáncosnő, akinek a száma úgy ért véget, hogy bekente magát a kakaóvajjal  - erre pedig többen is csatlakoztak hozzá a szőrmékkel borított emelvényen. A hangulat érezhetően felforrósodott: páran ott a nappaliban kezdték egymást szeretni, mások eltűntek a szobákban - de amelyiknek az ajtaját nyitva hagyták, oda bármikor be lehetett csatlakozni, ha éppen tetszett, ami odabent zajlott. 

Mi Eszterrel a jakuzziban töltöttük a fél éjszakát: oda azért mentünk, mert mire felocsúdtunk, minden más helyszín foglalt volt. Úgy terveztem, hogy csak nézelődni és pezsgőzni fogok, de a látvány és az éjszaka előrehaladtával az orgazmusok egyre többször felerősödő hangjai rám is hatással voltak: a felsőmtől éjjel kettő körül váltam meg, a szoknyám pedig még harminc percig volt rajtam. 

Egy percig sem érezte semmiféle nyomást vagy elvárást, hogy nekem is be kellene kapcsolódnom az orgiákba. Ha úgy döntöttem volna, hogy maradtok csak nézelődő, akkor sem éreztem volna magam kívülállónak. Mivel a klub szigorúan meghívásos alapon működik, a társaságban teljesen biztonságban éreztem magam - és persze fel sem merült bennem, hogy bárki is megszegné a diszkréció íratlan szabályát. 

***

Eszterrel másnap reggel, már világosban mentünk haza - kimerülten, kielégülten és feldobottan. Egy kiadós alvás után persze egy csomó furcsa érzés kavargott bennem, de amikor egy másik barátnőmnek elmeséltem, hogy hetero nőként hol és mivel töltöttem az éjszakát, egyetlen kérdése volt: 

Hol az én meghívóm? 

Továbbra sincs kétségem afelől, hogy a férfiakkal élvezem igazán a szexet, de a klubban ért élmények sokkal nyitottabbá tettek. Olyan dolgokat tudtam meg a testemről és a szexualitásomról, amelyek kitárták előttem a világot: szexibbnek és magabiztosabbnak érzem magam - nemcsak az ágyban, de a hétköznapokban is! Mintha lenne egy olyan édes titkom, ami sugárzik rólam. 

Nem állítom, hogy jövő héten is megyek, de azt sem, hogy soha többet. Abban viszont biztos vagyok, hogy nagy kár lett volna, ha visszautasítom a meghívást - nagyon erős és felszabadító élménytől fosztottam volna meg magam! 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza