Létrehozva: 2017.06.22.

Ezt művelte ma Szegeden a legbátrabb magyar nő

A szegedi két gyeremekes anyának majdnem 3 millió forintjával lépett le egy férfi. A nõ alaposan meglepte: harcos amazonná változott.

A szegedi Bíróság elé szervezett ma tüntetést egy kétgyermekes anyuka. Kata, miután egy férfi 2,6 millió forintjával lelépett, ahelyett, hogy krokodilkönnyeket hullatott volna, harcot hirdetett ellene. Kiderítette, hogy nem az ő az egyetlen, akit átvert a csaló, rendőrségi feljelentést tett és felvette a kapcsolatot a többi áldozattal is.

Hiába került azonban a bíróságra az ügy, a férfi rendre beteget jelent, így a nő a mai tárgyalás előttre

demonstrációt hirdetett a csalók ellen.

Hiába volt azonban a tüntetés, a férfi - ahogy számítottak is rá - nem jelent meg a bíróság, ezúttal még ügyvédje is beteget jelentett. "A bírósági meghallgatásának vége. Tegnap 11 órakor kávézott a feljelentő a belvárosban, 11:30 körül az Árkádban a Latin negyednél sétált, 16 órakor pedig biciklizett az Oskola utcán, de mára megbetegedett, olyannyira, hogy nem tudott megjelenni a tárgyaláson, és az ügyvédje sem. Egy kolléganőjét küldte maga helyett.  Biztos ma reggelre lett mindenki nagyon rosszul" - írta ki a nő, aki most arra kéri a szegedieket, hogy ha látják a férfit, küldjenek neki fotót róla.

A következő meghallgatást augusztus 28-ára tűzték ki, Kata pedig nem adja fel a harcot. A Facebookon létrehozta a Csalók elleni közösség nevű blogot, ott csatlakozhat bárki, aki úgy érzi, segítségre van szüksége!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-