Létrehozva: 2018.09.07.

A Lánchídról ugrott le egy fiatal, míg a barátai videózták

Komoly lavinát indított el az amerikai színész, Will Smith akciója, azóta tömegek próbáltak felmászni a Lánchíd tetejére, az egyik esetnek tragédia lett a vége...

Will Smith videóját, ahogy felmászik a Lánchíd tetejére, tízmilliók látták, tucatnyi kalandvágyó fiatal követte is a példáját. A minap újabb fiatal tűnt fel a hídon, ő azonban lezuhant a szédítő magasságból. Utolsó perceit szemtanúk szerint a barátai rögzítették egy kamerával. Egy, a neve elhallgatását kérő szemtanú szerint a fiatalt a barátai is biztathatták az akcióra.

"A parton voltam, amikor megérkeztek a turistabuszok a hídhoz. A tömeg leszállt, nem sokkal később pedig megláttam, ahogy három fiatal srác a hídpillérnél sétál. Egyikük elöl mászott fel a tetejére, miközben levette a nadrágját. A barátai nem úgy tűntek, mintha lebeszélnék arról, amit csinálna: néhány méterrel hátrébb az egészet végig videózták. Pár pillanat sem telt el, és már ugrott is. Nem sokkal a vízbeérése után kiérkeztek a rendőrök és a tűzoltók" – mesélte a Blikknek.

A férfit még az első métereken látni lehetett, majd elnyelték a hullámok. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint eltűntként keresik továbbra is a turistát.

"A hollywoodi sztár akciója után tömegével rohamozták meg a hidat, így cselekednünk kellett. Táblákat helyeztünk ki, amelyeken három nyelven is figyelmeztetjük az arra járókat, hogy ide felmászni tilos. A pillérre felvezető utat is kénytelenek voltunk lezárni" – mondta Huber Szebasztián, a Budapest Közút Zrt. kommunikációs vezetője

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban