Létrehozva: 2018.10.28.

A kutatók is összezavarodtak: döbbenet, mi derült ki a vörös bolygóról

Nagy áttörést értek el, az eredmények ugyanis átírják a marsi élet lehetõségérõl alkotott elképzeléseket.

A közvetlenül a Mars felszíne alatt található sós víz elegendő oxigénnel szolgálhat egy olyasfajta mikrobiális élet támogatásához, amely évmilliárdokkal ezelőtt alakult ki és virágzott a Földön - állítják kutatók a Nature Geosciences című folyóiratban közzétett tanulmányukban, amely szerint a vörös bolygó néhány pontján még akár az olyan primitív, többsejtű teremtmények számára is elegendő lehet az oxigén, mint a szivacsállatok.

 A NASA bolygókutató intézete szerint az eredményeik átírják a marsi élet lehetőségéről alkotott elképzeléseket - írja az MTI. A tudósok ugyanis egészen mostanáig úgy vélték, hogy a Marson előforduló csekély mennyiségű oxigén még a mikrobiális élet fenntartásához sem elegendő.

"Sosem gondoltuk, hogy az oxigén szerepet játszhat a marsi életben, tekintve, hogy a vörös bolygó légkörének mindössze nagyjából 0,14 százalékát teszi ki" - magyarázta Stamenkovic, hozzátéve, hogy az ember által belélegzett levegőnek ezzel szemben majdnem 21 százalékát alkotja oxigén.

Az oxigénigényes (aerob) életformák a fotoszintézissel - a fény segítségével a szén-dioxid és a víz glükózzá és oxigénné alakítása - együtt fejlődtek ki a Földön. Az oxigén kulcsszerepet játszott az összetett életformák megjelenésében a mintegy 2,35 milliárd évvel ezelőtt bekövetkezett nagy oxigenizációs eseményt követően, amikor jelentősen megnőtt a Föld légkörének molekuláris oxigéntartalma.

A Föld azonban olyan mikroorganizmusoknak is otthont ad, például az óceán mélyén, melegforrásokban, amelyek megélnek oxigénszegény környezetekben.  A magas sókoncentráció segít, hogy a víz folyékony maradjon még nagyon alacsony hőmérséklet esetén is. A Mars felszíni hőmérséklete - különböző tényezőktől függően - mínusz 195 és plusz 20 fok között mozog.

A mostani tanulmány során a kutatók először megnézték, hogy az oxigén miként oldódik sós vízben fagypont alatti hőmérséklet esetén, majd megbecsülték a Marson az elmúlt 20 millió évben végbement, valamint a következő 10 millió évben várható éghajlati változásokat.

Mindezt összevetve aztán megnézték, hogy a Mars mely régióiban a legvalószínűbb a sósvíz-alapú oxigéntermelés, ami a későbbiekben segíthet meghatározni az újabb kutatások helyszíneit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmagyarázhatatlan UFO-t látott a Hold előtt az elismert csillagász

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Új trend terjed a hálószobákban: itt a szexmágia!

NA NE!

"A férjemmel közösen viseljük gondját az exemnek, és egy nagy család vagyunk!"

NA NE!

„A barátnőm felszólított, keressek még egy állást, hogy neki ne kelljen dolgoznia!”

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”