Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.15.

A régészek is elképedtek attól, ami egy sivatagi oázisnál került elő

A sírkamrák többek között emberi maradványokat õriznek. A munkálatok már 2002-ben megkezdõdtek a területen.

Két római kori sírhelyet tártak fel a régészek az egyiptomi Nyugati-sivatag egyik oázisánál - jelentette be az észak-afrikai ország régiségügyi minisztériuma.

A szaktárca közlése szerint a sírokat a Dakhla-oázis egyik régészeti lelőhelyén fedezték fel. Mosztafa Vaziri, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője szerint az egyik sírt homokkőből építették és négy sírkamra található benne, amelyek emberi maradványokat, agyaglámpásokat és különféle edényeket őriznek - írja az MTI. A másik sírhely vályogtéglából készült és falait a mumifikálási eljárást megörökítő színes ábrák borítják.

A régészeti munkálatok 2002-ben kezdődtek a területen. Egyiptom az utóbbi időben nagy erőkkel dolgozik régészeti kincseinek megóvásán és a még rejtett ókori leletek felfedezésén, hogy új lendületet adjon az ország gyengélkedő turisztikai szektorának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

"Az anyósom már négy alkalommal szabotálta az esküvőmet – elfogyott a türelmem!"

NA NE!

„A fiaim 24 nap különbséggel születtek, de ikrekként nevelem őket!”

NA NE!

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

NA NE!

Alvás közben bénult meg a fiatal, szellem jelent meg a házban

NA NE!

Hátborzongató: az autópálya közepén sétáló szellemet vett fel egy kamionos

NA NE!

Mind tévedésben éltünk idáig: így kell kinyitni a Tic Tac-os dobozt

NA NE!

A kutatók is elsápadtak attól, ami az óceán mélyéről előkerült

NA NE!

Egyévesen zúgott bele a 31 évvel idősebb színésznőbe, most babát várnak