Létrehozva: 2019.05.21.

A kuruzsló ölte meg a feleségemet! - állítja egy gyászoló

Kihasználni a beteg emberek utolsó, gyógyulásba vetett reményét, majd komoly összegtõl megszabadítani: ez a Ripost által most leleplezett fertõdi kuruzsló módszere. Zemancsek Béla úgy gondolja, miatta veszítette el imádott feleségét.

Szerző Ripost

A %Ripost%-ot felkereste egy férfi, aki azt állította: feleségének, Irénnek azért kellett meghalnia, mert hitt egy kuruzslónak. Zemancsek Béla megtörten esetet mesélt.

- Budapesten éltünk a feleségemmel, aki dongalábakkal született. Bár az orvosok kezelték, túlsúlyos lett, rengeteget szenvedett. Így jutott a fülébe László híre, akihez csak ajánlás útján lehet bekerülni, s akivel én csak hónapokkal később találkoztam – kezdte.

- A feleségem hitt Lászlónak, járt hozzá „kezelésekre”, költötte a pénzt, teljesen a hatása alá került. Egy egész hétre leköltöztünk Hegykőre, bérelnünk kellett egy apartmant, ahol elvégzi a „gyógyításokat". Lefektette a feleségemet az ágyra, majd elővett és meggyújtott egy sárgás-barnás csomagolópapírt, amit előzőleg bekenhetett valamivel, mert csak parázslott. Fölé emelte a kezét, szentekről és a fényről magyarázott, s olyanokat mondott, hogy „Irén, itt most valamilyen letapadást érzek: feloldom!" Döbbenten néztem ezt a hókuszpókuszt, de a feleségem minden szavát elhitte. Pedig az állapota cseppet sem javult. Könyörögtem, hogy keressünk fel egy szakorvost, de ő meg sem hallott.

Végül az asszony a kuruzsló segítője is lett, volt egy stúdiója, Lászlót odaengedte, hogy ott „rendeljen”. Nem sokkal később meghalt.

- Ha nincs ez a kuruzsló, a feleségem még most is élne

– véli a gyászoló özvegy.

Akarod tudni, hogy a kuruzsló férfi mit mondott kollégánknak? Milyen elképesztő történettel állt elő? Akkor keresd a Ripost keddi napilapját! 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség