Létrehozva: 2017.09.13.

A Ku Klux Klán módszereit vetik be a székelyek ellen

Arról értesült Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke, hogy fogyasztóvédõ-kommandók járják a háromszéki cégeket. Azt vizsgálják, ki hogyan beszél románul.

Felhívta a székelyeket és a székelyföldi munkáltatókat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki elnöke, hogy hozzák nyilvánosságra, ha a fogyasztóvédelem azt vizsgálja náluk, ki mennyire ismeri az állam nyelvét. Tamás Sándor szerint ehhez a fogyasztóvédőknek nincs joguk, minden ilyen esetben az RMDSZ eljárást kezdeményez.

A háromszéki tanácselnök kifejtette: fenntartja korábbi nyilatkozatát, amelyben egyes fogyasztóvédők tevékenységét a száz évvel ezelőtt Amerikában működő Ku Klux Klánhoz hasonlította, mert állami segédlettel alkalmazzák a kettős mércét, és meg akarnak bélyegezni egy népcsoportot. Hozzátette: biztos abban, hogy nem fogják becsületsértésért beperelni, de ha mégis megtörténik, akkor áll elébe, és állítását bizonyítékokkal támasztja alá.

Tamás Sándor alkalmatlannak tartja tisztségére a háromszéki fogyasztóvédők vezetőjét, Mircea Diacont, aki szerinte

állami segédlettel tölti be ezt a fontos tisztséget, holott alkalmatlannak bizonyult a rendőrségnél, a polgárőrségnél is.

A tanácselnök úgy nyilatkozott: Diacon mérhetetlen szenvedéllyel indít hadjáratot minden ellen, ami székely eredetű, így a Székely Vágta és a székely termékek ellen is.

Mircea Diacon a sajtónak azt nyilatkozta: Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyön is voltak bejelentések, miszerint románokat nem szolgáltak ki. Igaz, azt elfelejtette hozzáfűzni, hogy Székelyudvarhelyen nyitás előtt provokált egy románok által is elítélt blogger egy magyar eladót.

Diacon szerint Kovászna megyében is ellenőrzik az üzleteket, de nem az alkalmazottak román tudását tesztelik, hanem azt vizsgálják, miként alkalmazzák a kötelező román feliratokra vonatkozó törvényt. Ehhez képest a fogyasztóvédő azt is közölte: egy sepsiszentgyörgyi fánksütő alkalmazottjára panaszkodtak több ízben a vásárlók, hogy nem tud románul. Diacon szerint erre nincs bizonyíték, de mivel többen is bejelentést tettek, a vállalkozót megbírságolták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-