Létrehozva: 2017.03.29.

A közlekedésfejlesztés az ország gazdasági motorja

A bérproblémák megoldását helyezte középpontba a Nemzeti Közlekedési Napok megnyitóján Tasó László államtitkár. Ennek egyik lépéseként a közútkezelõnél bérfejlesztést hajtanak végre.

Debrecenben megnyitották a közlekedési szakterület országos fórumaként szolgáló Nemzeti Közlekedési Napokat. A három napos rendezvényen a közlekedési háttérintézmények, vállalatok, hatóságok, kutatóhelyek képviselői tartanak helyzetelemző, fejlesztéseket bemutató, problémafelvető előadásokat.

Negyedik helyen Európában

A hetedik alkalommal megrendezett konferencia nyitó előadásán Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt hangsúlyozta, a közlekedésfejlesztés húzóágazata, motorja az ország gazdaságának. Ezt azzal támasztotta alá, hogy az előző uniós költségvetési ciklusban a közlekedési ágazat hozta le a legtöbb forrást Magyarországon.

A 99 százalék körüli teljesítési arány Európában a negyedik legjobb teljesítés, amire büszkék lehetünk

– fogalmazott a politikus.

Tasó László kiemelten fontos feladatnak nevezte az ágazat bérproblémáinak kezelését. Emlékeztetett a MÁV-nál végrehajtott idei 3 százalékos béremelésre, és jelezte, hogy hamarosan béremelést jelentenek be a Magyar Közútnál is.

Ezzel együtt még mindig ezen a területen van a legtöbb pótolni való, és meg kell néznünk, hogy ez a bérfejlesztés mire lesz elég.

A konferencia  plenáris napján az ágazat legfontosabb intézményei számolnak be eredményeikről és terveikről, majd tíz szekció keretén belül nyílik lehetőség a szakmai eszmecserére többek közt ezekben a témákban: közlekedésbiztonság és forgalomtechnika, kerékpáros fejlesztések, városi- és közösségi közlekedés, légügy, vasútfejlesztés, közútfejlesztés és finanszírozás kérdései.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!