Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.15.

A kislánya 14 éves barátnőjét erőszakolta meg a török férfi

Levent Y.-t már másodszor ítélték el nemi erõszak miatt. Az elsõ eset még 2002-ben történt, amikor megpróbált megerõszakolni egy 16 éves lányt a bokrokban a Ihme folyó partján.

A németországi nemi erőszakos esetekben elég ritkák a török elkövetők. A 41 éves, most elítélt Levent Y. az egyik kivétel, habár
őt most már másodszor ítélték el nemi erőszak miatt.

Az első eset még 2002-ben történt amikor megpróbált megerőszakolni egy 16 éves lányt a bokrokban a Ihme folyó partján. Akkor két és fél évet kapott és kábítószer–elvonásra, egy zárt klinikára kellett bevonulnia.

Ez azonban nem oldotta meg drogfüggőségét, mert – a bíróságon tett
vallomása szerint – továbbra is alkohol és kokainfüggő volt és ez részint rontotta a memóriáját, részint fenntartotta a szexfüggőségét. Hogy ez orvosilag mennyiben igaz, azt nem tudjuk, de tény, hogy a mostani perében egy törvényszéki pszichológus is megerősítette.

Tavaly ugyanis Hannoverben megerőszakolta a kislánya legjobb barátnőjét, aki mindössze 14 éves volt.

Monika Thiele bíró négy év, hat hónapos börtönre ítélte és most ismét zárt kábítószer-elvonó intézet vár rá,

Forrás: Truth24

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány