Létrehozva: 2016.11.13.

A kilencedik emeletről a nyolcadikra zuhant le a nyíregyházi bácsi

Szerencsés véget ért a drámainak induló történet egy nyíregyházi társasházban. Egy kitört ablakkal kezdõdött az egész...

Mondhatni újjászületett az a 83 éves nyíregyházi férfi, aki kizuhant a Jósavárosi paneltömb kilencedik emeletéről. A férfi ugyanis a ház előtti járda helyett a 8. emeleti erkélyen landolt. Így kisebb zúzódásokkal úszta meg a kalandot. 

Úgy tudom, hogy a 8. emeleten lakó néni felment szólni az idős bácsinak, hogy kitört az erkélyének az üvege, ami a ház elé zuhant

- mondta egy neve elhallgatását kérő lakó.



Információink szerint a bácsi meg akarta előzni, hogy a még helyükön lévő üvegdarabok leessenek, ám miközben megpróbálta kiszedni azokat a helyükről, elvesztette az egyensúlyát és kiesett az erkélyről. Szerencsére - vélhetően annak köszönhetően, hogy megpróbálta visszatartani testét a zuhanástól - a nyolcadik emeleti erkélyen landolt.

Informátorunk elmondása szerint az idős férfit figyelmeztető néni épphogy csak visszaért a lakásába, amikor az erkélyen egy robajra lett figyelmes, majd ott találta a fölső szomszédját, akit percekkel azelőtt figyelmeztetett. 



Vasárnap délelőtt egy Ószőlő utcai társasház 9. emeleti erkélyéről egy 83 éves férfi a 8. emeleti erkélyre esett.

A nyíregyházi hivatásos tűzoltók egy gépezetes tolólétrával és egy vákumágy segítségével megkezdék a mentést. Végül a lépcsőn hozták le az idős férfit, akit átadták a mentőszolgálatnak. Az erkély meglazult üvegtábláit eltávolították, így elhárították a további veszélyt" - mondta el Dóka Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-