Létrehozva: 2017.08.11.

Az ex-kapitány kitálalt, ennyit érnek ma a legendás pólósok

Az olimpiai bajnokoknak kondícióban kellene fejlõdniük, hogy az elithez tartozzanak.

A masters-vébén eddig tündöklő olimpiai bajnokainkat tömörítő Millennium-csapat játékerejéről kérdeztük meg Faragó Tamást, korábbi ötkarikás bajnok pólósunkat. Vajon mire mennének Kásásék egy hivatalos világbajnokságon?

 

Ezzel az edzettségi állapottal egy brazil (vb 12. hely), vagy egy japán (vb 10. hely) csapattal biztosan szoros meccset tudnának játszani a fiúk, sőt, szerintem le is győznék őket

– mondta el a %Ripost%nak Faragó az esélyekről.

A női válogatott szövetségi kapitányaként vébé-aranyérmet is szerző Faragó elmondása szerint a póló a kondícióról és a fizikumról szól elsősorban, így a komolyabb játékerőt képviselő együttesek ellen jelenlegi formájukban nem lenne győzelmi esélye Benedekéknek.

Ha nincs meg a kondi, akkor taktikailag nem tud úgy gondolkozni egy játékos, és technikailag sem képes mindent megoldani, amit szeretne

– folytatta Faragó.

A Millenium-csapatból elsősorban Kásás Tamás és Kiss Gergely férhetne be a jelenlegi válogatottba a 64 éves legenda szerint. A rutinos klasszisoknak pedig fél évet kellene rááldozniuk arra edzésben, hogy újra a legmagasabb szintre juthassanak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát