Létrehozva: 2017.08.22.

A Hatoslottó történetének 5. legnagyobb nyereményét vitték el az ünnepi hétvégén

12 hét halmozódás után ismét gazdára talált a Hatoslottó fõnyereménye. A 33. héten megtartott sorsoláson a 2, 22, 23, 30, 43, 45 számokat megjátszó szelvény tulajdonosa a Hatoslottó történetének 5. legnagyobb fõnyereményével, 1,043 milliárd forinttal gazdagodott.

Szerző Tóth Balázs

A Hatoslottó legnagyobb főnyereményét 2008-ban, 28 hét halmozódás után a 11, 18, 26, 42, 43, 45 nyerőszámokkal ütötte meg egy szerencsés játékos, aki akkor 2,958 milliárd forintot nyert. 

A Hatoslottó második legnagyobb főnyereménye tavaly született meg, akkor 16 hétnyi halmozódás után 1,571 milliárd forinttal lett gazdagabb a szerencsés nyertes.  Idén a mostanit megelőzően két alkalommal volt hattalálatos a Hatoslottón, egyszer 77, majd azt követően 237 millió forintnak örülhettek Fortuna kegyeltjei.

De a tavalyi esztendő is a nyertesek éve volt: 2016-ban ugyanis a Hatoslottón tizenhat telitalálat született 44 millió és 845 millió forint közötti főnyereményekkel!

A mostani nyertesnek a sorsolás napjától számított 90 napon belül, azaz 2017. november 18-ig kell jelentkeznie a nyereményéért.

Az ilyen rendkívül nagy összegű nyeremények esetén a lottótársaság egy külön telefonszámot tart fenn a nyertes jelentkezésének céljából, ez az úgynevezett nagynyertes-vonal. Ez a telefonszám a Szerencsejáték Zrt. weboldalán és minden értékesítőhelyen is megtalálható. Amennyiben a szerencsés játékos telefonon jelentkezik, a lottótársaság elsődleges feladata az, hogy a nyertes szelvényen lévő információk alapján meggyőződjön arról, hogy valóban a nyertessel beszél. Ezután kezdődik meg a kifizetési eljárás lefolytatása a lottótársaság által meghatározott helyen és időben.

Általánosságban elmondható, hogy amíg a kisebb nyereményekről esetenként megfeledkeznek a játékosok, addig az meglehetősen ritka, hogy a több százmillió forint feletti nyereményekért ne jelentkezne tulajdonosuk. Bár előfordult már ilyen eset is: a Hatoslottón néhány éve például 214 millió forintért nem jelentkezett egy nyertes. Az ilyen át nem vett nyeremények egy olyan elkülönített alapba kerülnek, mely a rendszeresen szervezett különsorsolásos akciók finanszírozására szolgál: azaz, azok a pénznyeremények is, melyekért nem jelentkezik jogos tulajdonosuk végül szintén a hazai játékosokat gazdagíthatják. 

Szerző Tóth Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor