Létrehozva: 2019.08.10.

A halottkém is elborzadt, mikor meglátta a csecsemőt

Szinte felfoghatatlan, hogy ért véget egy egyéves kisfiú élete.

A saját anyja és annak a barátja végzett az egyéves kisfiúval éppen a gyerek születésnapján az alabamai Cullman városában. Amikor a halottkém meglátta a gyereket, rosszul lett, annyi sérülés volt rajta.

Hoss Wayne Benhammel az anyja sietett a kórházba, ám ott már nem tudtak rajta segíteni, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A halottkém vizsgálatából pedig egyértelműen kiderült: noha az anya, Crystal Ballenger és annak barátja, Jeffrey Hugh Brown azt állította, a pici megfulladhatott a fürdőkádban, ez a kijelentés a lehető legtávolabb állt az igazságtól.

A szakértő megállapította: Hoss testét összesen 89 sérülés borította. Ezek közül 38 helyezkedett el a fején és a nyakán, 19 a karjain és a lábain, négy a szemén, de találtak sérülést a kisfiú végbélnyílásánál és nemi szervén is - számolt be a szörnyű részletekről a Metro. Ráadásul a gyermek sérüléseinek egy része arra utal, hogy nem csak bántalmazták, de szexuálisan is zaklatták.

Crystal Ballenger később azzal védekezett, ő nem tett semmi rosszat, azt azonban látta, hogy barátja 20-25 percig víz alatt tartotta a fiát, korábban pedig csípős szószt etetett vele. A hatóságok azonban úgy vélik, mindketten ugyanolyan bűnösek. Ezt támasztja alá, hogy mindkettejük szervezetében kimutattak drogokat a tragikus nap után.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért