Létrehozva: 2015.12.15.

A háborúra kíváncsi turistákat utaztat Szíriába egy orosz cég!

A katasztrófaturizmus új "gyöngyszemének" ötlete Moszkvában fogant...

A katasztrófaturizmus nem mai találmány. Olyan úti célokat foglal magában, melyek valamilyen okból kifolyólag szorosan kötődnek a halálhoz, az elmúláshoz és a katasztrófákhoz. Vannak, akik úgy vélik, mindez nem jelent mást, mint halottgyalázást. Mások szerint azonban ilyen akciókra is szükség van ahhoz, hogy az emberek elgondolkozzanak és az ott történtekhez hasonló soha többé ne fordulhasson elő.

A Tuol Sleng Népirtás Múzeum például annak a több millió kambodzsainak állít emléket, akiket megkínoztak vagy kivégeztek a hetvenes években. A ruandai Murambi iskolában 27 ezer embert gyilkoltak meg 1994-ben. A helyszínen felállított múzeumban ma is több száz holttest látható. Nanjingban is egy mészárlás áldozatainak állítottak emléket. A japánok 1937-ben több mint 300 ezer embert gyilkoltak meg ott. Mahábalipuram víz alatti romvárosa a 2004. december 26-ai, pusztító cunami után került a felszínre, azóta is turisták kedvence.

Ám odáig még senki sem merészkedett, hogy meglévő hadszínterekkel teletűzdelt országba rendezzen “turistautat”.

Tegnap azonban kiderült, hogy 2016-os indulással egy moszkvai vállalkozás engedélyt kért szíriai utazások megszervezésére.

A bejegyző cég annyit tud, hogy az ötletgazdák már jártak a szíriai orosz nagykövetségen és feltérképezték azokat a szállásokat, ahol biztonságosan el lehet helyezni a turistákat. Az elképzeléseik szerint a frontvonalakhoz lehető legközelebbre is szerveznének “fakultatív”, kiscsoportos kirándulásokat.

Ha megkapják az utaztatási engedélyeket, 2-5 napos turnusokban vinnének a való világra kíváncsi turistákat Szíria nyugodtabb és kevésbé nyugodt részeibe.

Az alábbi friss videó éppen az utóbbira példa: az elmúlt hétvégén Homs városa mellett, egyelőre tisztázatlan eredetű robbantásokban 20 ember életét vesztette, 140-en megsebesültek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-