Létrehozva: 2015.06.24.

A Fradi-tábor miatt hőzöngenek a hollandok

Kiakadt a klub apraja-nagyja a ferencvárosiak fair play-díjas ellenfelénél. A harag címzettje a Ferencváros és az UEFA.

A Fradi első kupaellenfele, a holland másodosztályú Go Ahead Eagles csak a sportszerűségi rangsor „különdíjasaként” vehet részt az Európa Liga-selejtezőkben. Ehhez képest éppen a fair playt kérik számon a hollandok.

A hollandok először örömmel könyvelték el, hogy 50 évvel az eddigi egyetlen kupaszereplésük után Budapestre utazhatnak. Aztán csalódottan döbbentek rá, hogy a magyar csapat büntetése miatt zárt kapuk mögött, üres stadionban rendezik a visszavágót.

Nevetséges helyzet

Vagyis a holland drukkerek nem túrázhatnak. Ennél is felháborítóbb számukra, hogy az első, emmeni meccsen ott lehet a Fradi-tábor. Azok, akiknek tavalyi, fiumei rasszista rigmusai és tiltott jelképet ábrázoló zászlói miatt büntetett az UEFA.

A hazai mérkőzésén albérletbe kényszerülő kiscsapat elnöke, Edwin Lugt a Twitter-oldalán így fogadta a hírt:

Nevetséges, hogy a Ferencváros szurkolói jöhetnek Hollandiába. Valószínűleg ugyanazok, akik miatt kialakult ez a helyzet. A mieink meg hiába készültek Budapestre.

A sárga-vörös Sasok szurkolói egyesülete is hasonló közleményt jelentetett meg „Sportszerűség? Ne nevettess!” címmel.

Nehezményezik, hogy az UEFA-verdikt értelmében éppen azt a klubot éri ilyen méltánytalanság, amely a kontinens legsportszerűbb csapataként kapta meg a kupaindulási jogot:

Reméljük, hogy győz az igazság, és továbbjutunk!

A Videoton holland védője, Kees Luijckx szerint azért ez nem valószínű. A légiós a Voetbal Internationalnak elmondta:

A Fradi a legnagyobb klub Magyarországon. Tudásban a közvetlen holland élmezőny mögötti szintet képviseli.

Így, ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz dolga lesz a Go Aheadnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát