Létrehozva: 2016.02.04.

A Föld valójában két bolygóból áll!

Cirka 4,5 milliárd évvel ezelõtt a Föld és egy Theia nevû kisbolygó kozmikus karambolt szenvedett. Az ütközés következtében született meg bolygónk ma ismert külalakja, és a Hold is.

Tudományos körökben is élénk vita folyik azzal kapcsolatban, hogyan született meg a Föld és a Hold. Ez az információ nem csupán lexikális adatok miatt fontos, hanem azért is, mert alapvetően határozhatja meg az emberiség sorsát a jövőben. A Földdel és a Holddal kapcsolatban újra és újra fölmerül egy elmélet: 4 és fél milliárd évvel ezelőtt a bolygónk és a Theia nevű égitest karambolozott. A kérdés: találkozásuk mennyire volt erőteljes? Azaz: a Theia meg tudott-e szökni a Föld vonzásköréből, vagy akkora volt a becsapódás, hogy egyszerűen összeolvadt a két égitest?

A választ a Holdról hozott kőzetminták adják meg. Tudni kell, hogy

minden bolygó kőzetanyagának összetétele ugyanúgy egyedi, akár az emberi ujjlenyomat.

A hasonlóságokat vagy éppen az eltéréseket legjobban az oxigén izotópjainak mérésével lehet kimutatni.

A Föld kőzeteinek 99 %-ban O-16 izotóp található. Ugyanúgy, ahogy az eddig megvizsgált összes Holdkőben is. Tehát ha mindkét égitest alapjaiban véve ugyanabból épül fel, akkor kell lennie a múltban egy eseménynek, ami összeköti őket.

Így vették elő újra azt a teóriát, miszerint a ma ismert bolygó, amin élünk, valójában két égitest gigászi ütközése révén született. Amikor a Theia nevű kisbolygó belecsapódott a Földbe, nem tartott tovább, azaz nem hagyta el a Föld vonzáskörzetét, hanem egyszerűen összeolvadt vele. A találkozáskor szétrepülő törmelék pedig az évmilliárdok alatt összeállt a ma is jól ismert Holdunkká. Így magyarázható leginkább a kőzetminták szinte tökéletes egyezése.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra