Létrehozva: 2016.08.29.

A férfiak 93 százalékánál szupermerevedést okoz ez a szexélmény

A tudomány szerint ez az intenzív szexélmény igen gyorsan kiváltja azt a szupermerevedést, amivel a férfi akár hosszú órákon át is bevetésre kész marad, hogy kielégítsen egy nõt. Vagy akár kettõt is?

 

Igen, ilyen elképesztő hatást vált ki a férfiaknál a szex hármasban. Pikáns statisztikai adat, hogy miközben minden második férfi erről a szexkalandról ábrándozik, addig a nők ennél sokkal csekélyebb, mindössze 0,1 százaléka vágyik erre a felállásra. Persze ez nem jelenti azt, hogy soha nem is próbálták.

Ráadásul a nők és a férfiak is egészen másképp képzelik el a hármast - derült ki a legújabb kanadai kutatásból, melyben egyetemistákat faggattak arról, mennyire nyitottak a nő-nő-férfi illetve a férfi-férfi-nő felállásokban. A férfiak, akiknek már volt részük hármas szexben, nagyon lelkesen nyilatkoztak élményeikről.

Szerintük egy éjszaka hármasban az, amire mindig is vágytak. Az, hogy egyszerre két nőt elégíthetnek ki, hatalmasat dob az önbecsülésükön.

A férfiak többsége egyértelműen a két nő-egy férfi hármast részesíti előnyben, különösen izgatónak találják, ha a társaságban lévő két nő egymást is izgatja szex közben. A lányok esetében érdemes tényre mutatott rá a statisztika:

azoknak a nőknek, akik már kipróbálták a szexet hármasban, többnyire mindkét felállásban volt már részük.

Amiben viszont megegyeztek az eredmények az nem más, mint hogy mindkét nem jobban szereti, ha ismerik a harmadik személyt.

Jonas, 24:

"Az egyik buliban a havercsaj, akivel régebben kavartunk is, bemutatta az új szobatársát, Jennyt, aki nagyon bejött nekem. Hármasban szórakoztunk, amikor is kezdtek eldurvulni az események, hol az egyik, hol a másik csajjal smároltam és láttam mindkettőjüknek bejön ez az egész. Nem sokkal később a már jól ismert lakásban találtam magam kettőjükkel. Észveszejtő egy éjszaka volt, a csajok tényleg odatették magukat és elkezdték a műsort: csókolóztak, mialatt engem néztek, majd amikor már nem bírtam tovább, közéjük vetettem magam és megadtam mindenkinek, ami jár. "

Amikor pedig engem kezdtek el kényeztetni egyszerre... görög istennek éreztem magam. Elképesztően felizgatott a két kis boszorka, ilyenre azelőtt még nem volt példa.


Samuel, 26:

"A barátnőmmel kb. majdnem egy éve jártunk, amikor is felhoztam neki a témát, mi lenne, ha egyszer poénból hármasban nyomatnánk. Először idegenkedett tőle, de aztán elkezdtünk videókat nézni együtt és úgy tűnt, hogy megnyílt. A kérdés már csak az volt, ki legyen az a bizonyos harmadik. Az egyik közös ismerősünkre esett a választásunk, mivel elég vagány és laza csajszi volt. Miután megbeszéltük az alapokat, vagyis azt, hogy először mi ketten a barátnőmmel leszünk és addig ő néz minket, majd csak azután jöhet ő.

Barátnőmnek nagyon fontos volt, hogy végig érezze, ő az első számomra, illetve, hogy az is, hogy orális szex ne legyen a másikkal.

Mivel nem akartuk, hogy mások is tudjanak erről a dologról, és azt is szerettük volna elkerülni, hogy a közös szobánkhoz kötődjön ez az élmény, ezért kibéreltünk egy szobát, ott tartottuk a partit. Amikor már mindenki kellően bepezsgőzött, nem várt fordulatként a barátnőm hozzábújt a lányhoz és pajkosan rám mosolygott, majd elkezdte csókolgatni. Nagyon ledöbbentett, hiszen nem ezt beszéltük meg. Még közelebb éreztem magamhoz, mert ezt csakis miattam csinálta.

Elkezdték a show-t ketten, ráadásul minden izgalmas nyílást végigjártak egymáson, nem maradt ki semmi sem. Egyszerre sokkolt és izgatott a látvány, a dákóm meg csak állt ezerrel. Nem mertem közbelépni, aztán a barátnőm odajött hozzám, a szájába vett, majd belé csusszanhattam. Közben odahívta a lányt is, ő hátulról csókolgatott. Teljesen elvesztettem a fejem, őrületes élményben volt részem. Végül a másik lánnyal nem feküdtem le, a barátnőm úgy alakította, hogy így is mindenki jól járt. Ezt az éjszakát biztos, hogy nem felejtem el egyhamar."

Forrás: maxim.com

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!