Létrehozva: 2015.08.07.

A DNS-vizsgálat mindent eldönthet! Miért nem ad mintát a magyar rocksztár?

Nem elõször fordul elõ a showbiznisz világában, hogy egy civil ember a nyilvánosság elé állva kijelenti, hogy egy népszerû sztár az apja. Arnold Schwarzenegger például a házvezetõnõjét ejtette teherbe, a románcból született gyerek pedig sokáig nem is tudta, kinek a fia valójában.

Az osztrák származású világsztár, aki egy ideig Kalifornia kormányzója is volt, végül minden különösebb botrány nélkül felvállalta, hogy a 17 éves Joseph Baena valóban az ő gyereke.
Az ügy 2013-ban robbant, de aztán békésen véget is ért. Bírósági perre, vagy épp DNS-tesztre esetükben nem volt szükség, bár Arnold nehezen is tagadhatta volna le a fiút, mivel az nagyon hasonlít rá.

Az angyali szépségű színésznő, Liv Tyler szintén balkézről, házasságon kívül született. Õ is csak már szinte felnőttként tudta meg, hogy az apukája valójában a világhírű Aerosmith zenekar énekese, Steven Tyler.

A magyar sztárok sem szentek

De a magyar sztárok között is vannak páran, akiknek becsúszott egy-egy gyerek balkézről.
Korda György szerencsére időben elmesélte Klárikának, hogy egy korábbi kalandjából gyermek fogant, így az énekesnő ennek ismeretében fogadta el a táncdalénekes udvarlását.
Korda pályatársa, Aradszky László is egy egyéjszakás kaland után lett apuka. De a sármos színésznek, Kamarás Ivánnak is van egy kisfia, aki titokban fogant. A Király, vagyis Zámbó Jimmy öccse, Árpy idén újra apa lett - csak éppen nem a felesége ajándékozta meg egy újabb csemetével, hanem a jóval fiatalabb barátnője, egy "Minitotyival".

D.Nagy Lajos állítólagos fiának története egy hete robbant a médiában. Újra, mivel a kiskunhalasi Martonosi Balázs nem először kéri a nyilvánosság segítségét, hogy végre megkapja a választ arra a kérdésre, ami kisgyerekkora óta foglalkoztatja:

Vajon tényleg a Bikini énekese az apám, ahogy az anyám mesélte nekem?

Balázs anyja elmondásából tudja csupán, hogy ki az apukája. A nő azt állítja, fia egy koncert után fogant, miután az akkor még kevéssé ismert rockénekessel ágyba bújt egy szállodai szobában. A most 36 éves férfi aztán egy intézetben nőtt fel, sőt egy ideig hajléktalan is volt, és mindig arról álmodott, hogy megkeresi apját Budapesten.
Erre végül többször is sor került, ám a Bikini énekese minden alkalommal elküldte őt. D.Nagy azt mondja, fogalma sincs, hogy miről beszél a kiskunhalasi biztonsági őr, és nem hajlandó vele szóba állni.

Balázs viszont hajthatatlan, hisz saját igazában, és emiatt a végsőkig harcolni akar!

Nem kötelező DNS-mintát adni

A legmegnyugtatóbb választ egy DNS-teszt elvégzése jelentené, de erre D. Nagy Lajos nem hajlandó.
A %RIPOST% megkeresett egy ügyvédet, hogy segítsen tisztán látni az ügyben. Dr. Szabó Zsombor szerint a rockénekesnek csak akkor lenne muszáj DNS-mintát adnia, ha arra a bíróság kötelezné. Balázs kérése önmagában nem elég, állítson bármit az állítólagos eltitkolt fiú.

"Ebben az ügyben nem maradt más lehetősége Balázsnak, csak az, hogy a bíróság segítségét kérje.

Ez az apaság bíróság általi megállapítása, azaz közismertebb nevén apasági per. Ilyet a művész úr ellen a gyerek - ez esetben már felnőtt férfi - anyja, továbbá maga Balázs, illetve az ő halála után a gyermek leszármazottja, vagyis Zsaklin indíthatna

- mondta a jogi szakértő. Dr.Szabó Zsombor arra is kitért, hogy az apaság bebizonyítása esetén kell-e tartania D. Nagy Lajosnak attól, hogy a bíróság utólag gyerektartás megfizetésére kötelezheti. Kiderült, hogy nem.

Ami esetleges apaságának – gyermektartásban megnyilvánuló – anyagi terheit illeti, álláspontom szerint szintúgy kevéssé kell aggódnia.

A Polgári Törvénykönyv úgy rendezi a 36 évesen vitathatatlanul nagykorú gyerek tartásának kérdését, hogy – főszabályként – azt csak a gyerek tanulmányai, indokolt időn belüli folytatása érdekében biztosítja, (...) a tartási jellegű követelések pedig jellemzően hat hónapra visszamenőleg követelhetőek, kiemelten indokolt esetben is maximum a tartás iránti per megindításától visszafelé számított három évre" - tette tisztába az ügyben felmerülő kérdéseket az ügyvéd.

A DNS-teszt bárki számára elérhető

Az interneten keresve kiderült, hogy manapság már igen könnyen végeztethetünk ilyen apasági DNS-tesztet, hiszen több magánlabor is végez ilyeneket Magyarországon.  A költségek sem vészesek, hiszen kb. 50-60.000 forintért már kérhetünk ilyen vizsgálatot.
Az apa személyét vér-, ondó- vagy nyálkenet-mintából is könnyen meg tudják állapítani. A teszt pontossága 99,99%-os.
Ráadásul anonim, jeligés apasági teszt végzésére is van lehetőség, így az eljárás teljesen diszkrét lehet. A teszt eredményére 5-10 napot kell várni.

A %RIPOST% szeretne a rákbetegséggel küzdő Balázsnak segíteni abban, hogy végre megtudja, ki is az apja, ezért felajánljuk, hogy álljuk a költségeket, amennyiben D. Nagy Lajos hajlandó mintát szolgáltatni a teszt elvégzéséhez.

A rockzenész azonban mindeddig elzárkózott attól, hogy Balázs állításait véleményezze.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét