Létrehozva: 2015.12.08.

A Bundesligából mazsolázva törne be Európába a Fradi

Hamburgban mellõzött légiósunkat hozná haza Thomas Doll. Stiebernek a játék, a bajnoki cím, az Eb-szereplés és a BL-selejtezõ is csábító lehet.

Lehet, hogy Stieber Zoltánnak Hamburgból Budapesten át vezet az út Franciaországba? A német klubcsapatánál érthetetlenül  mellőzött magyar támadó középpályással erősítene a Fradi!

A Hamburger Morgenpost  első kézből származó információkra alapozva írt erről. A lap mai számában Thomas Doll, a HSV egykori játékosa, majd edzője is elismeri ezt a tervet. A nyári selejtezőkön a Bajnokok Ligájába, de „legalább az Európa Liga csoportkörébe” vágyó Ferencváros német trénere elmondta: hiába az NB I tabelláján utcahossznyi előnyük,  nemzetközi céljaik eléréséhez „további erősítésre van szükség”.

Valóban foglalkozunk vele, és hamarosan megtudakoljuk, hogy nyélbe üthető-e ez az átigazolás. Talán van rá esélyünk

- válaszolt „Dolly” a Stieber szerződtetését firtató kérdésre.

A Fradi-edző hangsúlyozza, hogy Stiebernek tavasszal játszania kell, már csak a válogatott meghívó miatt is. Korábban a %RIPOST% is beszámolt arról, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány kiadta az ukázt a klubjaiknál mellőzött légiósoknak: csak akkor reménykedhetnek az Európa-bajnoki szereplésben, ha játékban lesznek.

Ha Zoltánnak lesznek ajánlatai Németországban, akkor természetesen nehéz dolgunk lesz

- teszi hozzá Thomas Doll.

A cikk szerint az is motiválhatja Stiebert a hazaköltözésre, hogy a Fradival minden bizonnyal bajnok lehet, nem beszélve a BL-selejtezők kihívásáról. Nem korai erről beszélni, hiszen a zöld-fehérek akkora előnnyel vezetik a bajnokságot, mint senki más Európában, erre „még a Bayern vagy a Barcelona is irigy lehet”.

A legutóbbi, paksi kiütéses győzelmükkel éppen a második helyezettet küldték padlóra, és már 19 pontra vannak az üldözőtől.

Olyan hihetetlen ez az egész. Õrület!

- lelkendezik a német edző!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár

OLDALVONAL

Lefotóztuk, Szoboszlai Dominik különleges ékszerekkel jelent meg