Létrehozva: 2017.05.26.

A BKV-s metróbotrány hosszú árnyéka. Milliomosfeleséghez vezetnek a szálak...

Senki nem mert elmenni a vizsgálóbizottság elé az egykori döntéshozók közül... Pedig lenne mirõl beszélni...

Szerző RIPOST

Egyre több bizonyíték van arra, hogy az Európai Unió által is súlyosan kifogásolt 4-es metróberuházás "fedőszerve" az úgynevezett tenderbizottság volt. Ezt használták Demszky Gáborék a közbeszerzés kijátszására.

A pályáztatás lényegében kamu volt, előre tízmilliárdokat fizettek a nyertes cégnek, sőt jóváhagyták a metrókocsik előzetes engedély nélküli legyártását is. Már a pályáztatás előtt(!) megállapodtak az Alstommal, a pályázat  minden tekintetben csak színjáték volt.

A fedőszervként működő tenderbizottság tagjai közül mára már csak egy aktív politikus van, a szocialista Tüttő Kata, aki a korrupciós ügyeiről elhíresült Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes jobbkeze, XII. kerületi MSZP pártszervezeti bizalmasa volt.

Tüttő, aki főszerepet vállalt az álcázásként szolgáló tenderbizottságban, ma már lényegében bujkál. Nem mert elmenni a parlament  gazdasági bizottságának a visszaélések kapcsán vizsgálódó ülésére, ahol a beruházás során feltárt százmilliárdos visszaélések és csalások ügyében vizsgálódnak.

Ott volt viszont a bizottság ülésén Csordás Mihály, a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályának volt vezetője, a tenderbizottság volt tagja.

Az ő beszámolójából kiderült, hogy a tenderbizottságban politikai utasításra minden szakmai felvetését keresztülhúzták, és nem volt abban a helyzetben, hogy érdemi szereplője lehetett volna a döntéshozatali folyamatnak. A politikai utasításokat Demszky és Hagyó nyomására feltehetőleg Tüttő Kata adta, aki viszont nem jelent meg. Ugyanígy elbújt a nyilvános meghallgatás elől a tenderbizottság egykori SZDSZ-es tagja, Dancs Gábor is...

Tüttő Kata ma is politikus, az MSZP egyetlen képviselője a XII. kerületi önkormányzatban.
Õt  Hagyó bukása után a Hagyó-árvák között emlegették.  2014-ben még az MSZP budapesti elnökségét is megpróbálta megszerezni, de alulmaradt Kunhalmi Ágnessel szemben.

Úgy tudni, hogy ő lehet a szocialisták következő főpolgármester- -jelöltje. Tüttő élettársa, egyes források szerint férje amúgy Leisztinger Tamás szocialista nagyvállalkozó.

E tekintetben a 444.hu korábban "ketyegő bombának" minősítette... Veszélyességét 6 pontra becsülte egy tizes fokozatú skálán...

 

 
 
 
 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen