Létrehozva: 2019.02.25.

A betörő sem számított rá, mi várja a kerítés túloldalán meneküléskor

Egy tiszaburai férfi azt hitte, hogy az év legtökéletesebb betörését követi el, ám a számításai nem jöttek be. Az egyik meglepetés a házban érte õt, míg a másik menekülés közben a kerítés túloldalán.

Egy tiszaburai ház udvarára mászott be, majd a házba is bement a felfeszített nyári konyha ajtaján keresztül egy 20 éves helyi férfi, P. Miklós vasárnap hajnal 4 órakor. A zajra felébredt az egyik lakó, aki meglepte a betörőt. Menekülés közben Miklós ravasz volt és lecsapta a ház villanyóráját, illetve a biztonsági kamerát is letörte. Ám a vesztébe rohant, a kerítés túloldalán már várták a rendőrök. 

Mint kiderült, a 20 éves férfi egy másik házba is betört az éjszaka, onnan egy laptopot és egy mobiltelefont lopott el. 

P. Miklóst a Karcagi Rendőrkapitányágon állították elő lopás miatt és gyanúsítottként kihallgatták – adta hírül a rendőrség.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben