Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.20.

A balliberálisok összefogtak a kisnyilasokkal

A Jobbik semmit sem változott, ugyanaz az antiszemita párt maradt, mint korábban volt - mondta Nacsa Lõrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivõje.

A KDNP-s politikus felidézte, hogy az elmúlt napokban – az eddigieken túl – újabb

vállalhatatlan, rasszista vagy antiszemita hangokat tartalmazó felvételek kerültek nyilvánosságra a Jobbik háza tájáról.

Most a Jobbik szóvivőjéről láttak napvilágot felvételek, arról a Jakab Péterről, aki korábban Gyurcsány Ferenccel tett valamiféle esküt a Parlament előtt.

Ezeken a KDNP korábbi képviselője, Salamon László  nevével és vélt származásával viccelődnek, s Jakab Péter láthatóan jót nevet ezeken a gyalázatos vicceken.

A KDNP visszautasítja, hogy a kisnyilasok korábbi képviselőtársaikon és embertársaikon ilyen gyalázatos módon viccelődjenek. Emlékeztetett:

a KDNP idén 75 éves, és elődeik a legsötétebb diktatúrák időszakában is felemelték a szavukat az antiszemitizmus és a gyűlöletkeltés ellen.

A frakciószóvivő felidézte Jakab Péter azon szavait is, amikor „a kiválasztott néphez tartozó bűnözőkről beszélt”, majd kitért a Jobbik korábbi antiszemita botrányaira, a cipőkbe köpésre, a képviselők listázására, zsidó nő megverésével való hencegésre, karlendítésre.

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott,

mindenki láthatja, ez a Jobbik egy zsidózó, antiszemita, szélsőséges párt, újabb és újabb bizonyítékok támasztják ezt alá.

A magyar balliberális oldal pedig a pénz és a hatalom reményében összefogott ezekkel a kisnyilasokkal – tette hozzá a KDNP-s politikus.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti