Létrehozva: 2016.02.06.

Ma ünnepli 99.születésnapját az egykori magyar szépségkirálynő, Gábor Zsazsa

Az egyik legismertebb magyar szépségkirálynõ, Gábor Zsazsa a hétvégén ünnepli a születésnapját. Évek óta élet és halál között lebeg, de szervezete nem adja fel, élni akar.

Szombaton ünnepli 99. születésnapját Gábor Zsazsa, akitől olyan okosságokat tanulhattunk, mint hogy: 

Egy gazdag férfi soha nem ronda.

Bár tavaly, egy amerikai honlap 50 fős halálozási listája első helyén ő állt, alaposan romlott egészségi állapota ellenére az idén is ünnepelni fog, igaz minden különösebb felhajtás nélkül.

Kap 99 csókot és egy nagy tortát

– mondta a dpa német hírügynökségnek kilencedik, német származású 72 éves férje, Frederic von Anhalt herceg, aki elárulta, hogy a lábamputációja óta ágyhoz kötött és állandó ápolásra szoruló dívát személyesen felköszöntők között várják Larry King 82 éves televíziós showmant és a szomszédban lakó zenei producert, az ugyancsak 82 éves Quincy Jonest. 

Gábor Zsazsa évek óta egyre rosszabb egészségi állapotban van, kálváriája a 2002-es autóbalesete után kezdődött, amikor részlegesen lebénult és tolószékbe kényszerült.

2005-ben súlyos agyvérzést is kapott. 2010 júliusában Bel Air-i otthonában esett ki ágyából, miközben tévét nézett, de csörgött a telefonja és azt fel akarta venni. Ezután szorult csípőprotézisre, ami számos komplikációval járt a későbbiekben, vérrögképződést okozott, emiatt többször is visszaszállították a kórházba.

 Augusztusi kórházi tartózkodása alatt már papot is kéretett az ágyához, és végrendeletet  írt, ám végül másnap hazament, hogy férje ápolja az otthonában.  

2011 elején az orvosok egyik lábát üszkösödés miatt kicsivel a jobb térde fölött amputálták, pár hónapra rá pedig barátnője, Liz Taylor halálának hírére szökött fel annyira a vérnyomása, hogy mentőt kellett hívni hozzá.  Gyomorvérzéssel már háromszor kezelték, és orvosai szerint is megváltás lenne számára a halál, de Anhalt herceg nem hajlandó lemondani párjáról.

Pár éve betegágyából vicces interjút adott a Bild riporterének.

Az egyik legjobb barátnőm, Liz Taylor a minap megjelent álmomban, és megtiltotta, hogy meghaljak. Azt mondtam, szörnyű a mennyben az összes halott exférjjel találkozni

– mesélte a díva, aki hétszer vált el, egyik házasságát alig egy hónap múlva érvénytelenítették. 

A Golden Globe-díjas magyar származású amerikai színésznő Gábor Sári néven született Budapesten, 1936-ban megnyerte a Miss Hungary címet. 1941-ben Hollywoodba költözése után hamar hírnevet szerzett magának színészi teljesítményével, szépségével, valamint botrányaival; többek között egyszeri letartóztatásával, és a híres milliomosokkal kötött házasságával.

 

Breaking! Az MTI szerint a nagyszabású születésnapi partit le kellett mondani, mert Frederic von Anhalt fájdalmas vállsérülést szenvedett egy autóbalesetben. Marad a századik!

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszólalt Kudlik Júlia, ezt gondolja a köztévé új MI-műsorvezetőjéről

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor