Létrehozva: 2019.01.13.

790 ezres fizetést osztogatott a Momentum

Nem voltak szûkmarkúak egymással a Momentum nevezetû törpepárt aktivistái. Szórták a pénzt két kézzel. 790 ezres átlagfizetés jön ki a végre nagy nehezen közzétett beszámolójukból.

A végre kínkeservesen közzétett beszámoló szerint a kampánystáb 2018. márciusi megbízási díja a 24 Momentum munkatárs számára

összesen 18.971.770,-Ft volt, ami azt jelenti, hogy a kampánystáb egy-egy tagja átlagosan 790.490,-Ft-ot keresett.

Ezen túl több mint 7 millió forintot költöttek el „épkocsi költségtérítés" jogcímen, amelyről nem tudható, hogy benzinköltségként, vagy esetleg taxiköltségként kell értelmezni.

Az ügy előzménye, hogy a kampánypénzek felhasználását törvényi előírás alapján ellenőrző számvevőszék még október 4-én közölte, hogy a Momentum Mozgalom nem teljesítette a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét.

Az ÁSZ közlése szerint ugyanis a párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem volt elérhető, nem reagált a megkeresésekre,ezért a számvevőszék október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás alapján – kezdeményezte a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését.

A szankcióktól megijedve végre-végre benyújtották a beszámolót. Ebből kiderült, hogy sok pénzt költöttek az utcai agresszivitásukról, füstbomba hajigálásról elhíresült momentumosok különböző filmek és videók készítésére. A számítások szerint több mint 30 millió forintot vertek el különböző reklámfilmek és videók gyártására, az ezzel kapcsolatos munkákra.

Ugyancsak megdöbbentő, hogy a pénz jelentős részét a vidéki kampánykörutak helyett a neten verték el a momentumosok.

A mikropártnak utalt 508 millió forintból 141 millió forintot a különböző, főképp online-hirdetések vittek el, így jelentős részben a Facebookon, a Google-ön és YouTube-on történő hirdetés.

Magyarán a kampánytámogatás egyharmadát  a közösségi médiára költötték a vidéket járni lusta ifjú politikusok.

508 millió forintból, mindösszesen 1 millió 500 ezret költöttek el vidéken.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek