Létrehozva: 2015.11.11.

65-ös cipőt visel a világ legnagyobb lábú embere

Háromezer forintot keres óránként, mégis egy hónapot dolgozik egy pár cipõért.

Szerző Ripost

Nagy lábon él, pedig még csak huszonhárom éves Carl Griffiths, a világ legnagyobb lábú embere. „Már a suliban kinevettek, mert amióta az eszemet tudom, mindig kétszer akkora volt a lábam, mint a velem egykorú gyerekeknek. Tinédzser koromban már ötvenes cipőt viseltem, ezért már tizenhat éves koromban nem tudtam a cipőboltokban vásárolni. A cipész, akihez járok, ezerkétszáz fontért, azaz négyszáznyolcvanezer forintért készít nekem egy pár cipőt. Egy vagyont hagyok nála, pedig évente csak két pár lábbelit veszek. A legnagyobb gondban akkor voltam, amikor dolgozni kezdtem, mert az angol munkaügyi törvények előírták a fémbetétes bakancsot, amire akkoriban egyáltalán nem volt pénzem. Szerencsémre a barátaim segítettek, összedobták a pénzt.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban