INSIDER

58 mil­lió fo­rin­tért árulja temp­lo­mát a ma­gyar férfi

Isten meg­se­gí­tette, ezért vi­szon­zás­képp épí­tett egy kis ká­pol­nát még 2008-ban Ke­rék­gyártó László Ke­hi­da­kus­tány­ban. Az ag­rár­mér­nök férfi most csa­ládi okok miatt válna meg a fel­szen­telt hely­től, ahol szent­mi­sé­ket, sőt es­kü­vő­ket is tar­ta­nak.
  • Szerző: Ripost

Családi ház úszómedencével, telek halastóval, teniszpálya a kertben. Megannyi érdekes hirdetést találni mostanában különféle ingatlanos portálokon, ám az, hogy egy kis kápolnát áruljanak, merőben szokatlan. Főleg Magyarországon.

Minden úgy kezdődött, hogy a Jóisten a segítségemre sietett, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.

„Anyagilag teljesen padlón voltam, ám váratlanul vevő kopogtatott és igen jó pénzt fizetett a földterületemért, ahová golfpályát terveztek. Úgy gondoltam, viszonzásként kötelességem építeni egy kis kápolnát” – mondja a -nak Kerékgyártó László.

A férfi így 2008-ban megépíttette Kehidakustányban a 12 méter magas, 12 méter hosszú és 6 méter széles kápolnát, melyet hivatalosan 2009. június 27-én Szent László királyunk tiszteletére szenteltek fel.

Lászlónak az volt a terve, hogy tágabb családjával együtt majd a kápolna alatt fognak nyugodni, ezért egy 10-12 férőhelyes kriptát is terveztetett.

„Mivel a 90 éves szüleim és a nővérem is Budapesten él, arra jutottam, nem biztos, hogy jó ötlet, ha itt lenne a szüleink végső nyughelye, mert a nővéremnek nehézkes lenne a leutazás. Korábban több katolikus rendnek is felajánlottam a kápolnát, de bánatomra nem kellett nekik. Pedig pénzről nem is beszéltünk. Ezután döntöttem úgy, hogy eladom. Az 58 milliós ár egy 2 ezer négyzetméteres területet is tartalmaz, arról nem beszélve, hogy a kápolnában van villany és kútból víz is. Ráadásul egy 15 férőhelyes vendégház is tartozik hozzá, így mindez egy szellemi, spirituális központ is lehetne” – sóhajt egy nagyot László.

A hely értékét növelheti, hogy a kápolna közelében található a Deák-kút, ahol a Szent György vonal húzódik, melynek gyógyító erőt tulajdonítanak.

Eközben a címlapon

A megkereste a Veszprémi Főegyházmegyét, hogy vajon miért nem tart igényt egyetlen katolikus rend sem a kápolnára. Pálfalviné Ősze Judit sajtóreferens közölte: az említett kápolna magánkápolna, így az egyházmegyének nincs köze hozzá. Mivel az Oltáriszentséget nem őrzik benne, ezért bármilyen célra használható.

Templom-könyvesbolt lett a világ legszebbje
Milánó egyik legfelkapottabb szórakozóhelye, az Il Gattopardo Café egykor templomként működött. 2001-ben alakították át kávézóvá. Hétvégéken a bejutni szándékozók hosszú sora kígyózik a kapu előtt. A hely belsőépítésze az átalakításkor szinte érintetlenül hagyta a templombelsőt, melyért odavannak az olaszok.
Az angliai Kyloe településen egy XVIII. századi templomépületet vett birtokba egy házaspár, melyet 1792-ben szenteltek fel. A pár úgy újította fel a düledező épületet, hogy megtartotta az eredeti szerkezetet, a boltozatokat és a festettüveg-ablakokat. Ugyanakkor minden modern kényelmi elemmel ellátták az épületet.
A The Guardian nevű lap a maastrichti templom-könyvesboltot és egyben kávézót választotta a világ legszebb könyvesboltjának 2008-ban. A holland város temploma a XIII. században épült. Miután Napóleon 1794-ben bevonult a városba, a szerzeteseknek el kellett hagyniuk az országot. Azóta fokozatosan romlott az épület állapota, míg végül könyvesboltnak alakították át, így mentve meg az utókor számára.