Létrehozva: 2018.03.17.

50 év után találta meg legénykori barátját ez a szentendrei nagypapa

Unokáinak köszönhetõen találta meg fél évszázada nem látott barátját egy szentendrei nagypapa! Tóth László idén lesz 80 éves, szerettei pedig elhatározták, hogy megtalálják neki rég nem látott cimboráját, Balassa Andrást.

Fél évet adott magának Piet Appelman, a 24 éves szentendrei fodrász, hogy unokatestvérével megtalálja nagypapája 50 éve nem látott barátját. A Facebookra kitett felhívás 5 nap alatt célba talált.

Rengetegen megosztották a bejegyzésemet, bejárta fél Európát

– mondja lapunknak Piet Appelman, akinek édesapja holland származású. A család már többször is próbálta megtalálni Bandi bácsit, de eddig nem jártak sikerrel.

Egy ismerősöm szólt, hogy lehet, engem köröznek az interneten

– veszi át a szót nevetve Balassa Bandi.

"Bandi annyit írt nekem éjszaka, hogy „Megtaláltál” és csatolta a telefonszámát. Olyan izgalomba jöttem, hogy azonnal felkeltettem a nagyszüleimet. Így már nem lesz a papámnak augusztusban akkora meglepetés, de jobb ez így" – magyarázza a fiatalember.

A két jó barát már a héten találkozott.

 "Egymás nyakába borultunk, mikor belépett az ajtón a feleségével. 1968-ban találkoztunk utoljára. Kiderült, tíz éve ő is keresett engem, de nem járt sikerrel. Most viszont újra egymásra találtunk" – mondta boldogan László, aki rendkívül hálás az unokáinak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz