Létrehozva: 2017.11.30.

5 ok, hogy miért utazz el Salzburgba

Salzburg csak pár órás autóútra fekszik Magyarországtól. A csodás természeti környezete és a hangulatos belvárosa tökéletes helyszín egy adventi hétvégi kiruccanásra.

Szerző Fehér Virág

Most hoztunk öt okot, amiért neked is el kell látogatnod ebbe a lélegzetelállító osztrák városba, Salzburgba.

1. Karácsonyi vásárok

A mesés barokk épületek között a távolban az Alpok hófödte csúcsait is megcsodálhatjuk, miközben kortyolgatjuk a forralt borunkat. El sem tudunk ennél szebb karácsonyivásár-helyszínt képzelni.  

2. Mozart

A klasszikus zene kedvelőinek Mozart szülővárosa kötelező állomás. Megtekinthetjük a híres zeneszerző szülőházát, ahol egyórás séta keretében ismerhetjük meg Mozart korának világát. Érdemes ellátogatni a táncmesterházba is, ahol a Mozart család érkezése előtt Lorenz Spöckner táncórákat tartott a fiatal nemeseknek, hogy ezzel segítse felkészülésüket az udvari életre. 

3. Zene

A Mozart-örökség és a klasszikus zenei koncertek mellett több jazzbár is üzemel a városban, ahova a világ minden tájáról érkeznek neves előadóművészek koncertezni.   

4. Építészet és történelem

Salzburg 1997-ben került föl az UNESCO Világörökségi Listájára. Rengeteg történelmi emlék és építészeti remek várja a látogatókat. A város legrégebbi dokumentált épülete az 5. századból származik. Városlátogatásunkból nem maradhat ki a Hohensalzburg várának felkeresése, a Mirabell-kastély és a Getreidegasse épületei közötti séta.

5. Alpok

Miután felfedeztük a várost, a karácsonyi hangulat nem maradhat el egy kis „havas” élmény nélkül. Menjünk föl a hegyekbe, vagy csodáljuk meg a közeli kisvárosokat. St Gilgen, Anif, vagy Werfen település eszméletlen látványt kínál.

Szerző Fehér Virág

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-