Létrehozva: 2019.02.12.

40 percig erőszakolta az iskolás kislányt az afgán

Még a kirendelt védõ Victoria Lamballe sem talált semmilyen enyítõ körülményt védence érdekében. 15 év börtönre ítélték.

Teesside egy kerület észak-kelet Angliában, Middlesbrough külvárosa. Erőszakos nemi közösülés miatt ott hirdetett ítéletet a napokban a helyi bíróság. A vádlott egy magát 19 évesnek valló afganisztáni “fiatalember”, Hewad Shivzad.

Shivzad 2017-ben érkezett Nagy-Britanniába és a vádirat szerint elcsábított majd körülbelül 40 percig erőszakolt meg egy elemi iskolába járó, legfeljebb 12 esztendős kislányt.

A tárgyaláson elhangzottak szerint a bájos és ártatlan gyermek nem
is igazán volt még tudatában, hogy mi történik vele.
A rá nem eléggé vigyázó anyja szerint a nemi erőszak súlyosan érintette a lányát, akinek teljesen megváltozott a viselkedése: haragvó, erőszakos lett és attól tart, hogy kárt tesz magában.

A bíróság 15 évre ítélte az afgánt, aki tagadta bűnösségét. A kirendelt védő Victoria Lamballe pedig úgy fogalmazott, hogy semmilyen enyhítő körülményt nem tud felhozni védence érdekében. A bíró azt mondta az elítéltnek, hogy nem látott semmilyen dokumentumot a valódi koráról. Szerinte legalább 21 éves lehet, de majd a börtönhivatalban eldöntik, hogy fiatalkorúakkal kell-e együtt bűnhődnie vagy sem.

A brit törvények szerint, ha már a büntetés felét letöltötte, a másik felét akár el is engedhetik. Shivzadnak megtiltották, hogy a jövőben - felügyelet nélküli - kapcsolatot tartson 16 év alatti személyekkel és az áldozattal, akivel még interneten keresztül sem beszélhet a jövőben.

Felvették őt a szexuális bűnelkövetők nyilvántartásba amelynek alapján később akár deportálhatják is Afganisztánba, ha úgy látják jónak.

Forrás: Gazettelive

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil