Létrehozva: 2018.03.07.

Eszelős terv Londonban: 300 fős, gyerekekből álló halálbrigád

"Azért vagyunk itt, hogy terrorizáljunk, testvérem" - mondta Umar Haque muszlim "tanító" egy lehallgatott telefonbeszélgetésen. A tizenéves dzsihadisták egy részét már azonosították. Hátborzongató videó!

300 fős, gyerekekből álló halálbrigádot hozott volna létre Umar Haque, aki vallási tanítóként dolgozott Londonban. A 25 éves férfi, egy kelet-londoni magániskolában lefejezésekről és kínzásokról szóló ISIS-videókat játszott le a gyerekeknek. Azt kérte a 11 éves tanulóktól, hogy utánozzák, amit látnak... Megfenyegette őket, hogy ha szólni mernek a szüleiknek, vagy a rendőrségnek, akkor ők is így járnak majd...

 

A bírósági meghallgatás szerint Haque-ot a tavalyi, Westminster-beli mészárlás inspirálta, ezt akarta túlszárnyalni. Két lehetséges célpontként a londoni Heathrow repülőtéren vagy a Westfield bevásárlóközpontban vetette volna be a megfelelően kiképzett gyerekeket.

A férfi egy másik iskolában is dolgozott és az ITV News alábbi videójában látható sátorban „tanított”. A 300 fős, gyerekekből álló dzsihadista brigádról a naplójában írt. Felsorolta, hogy milyen fegyvereket, lőszereket, késeket, bombákat szükséges beszereznie a támadásokhoz.

Ironikus, hogy miközben gyűlöletre tanította a gyerekeket, az iskolája kiváló gyermekvédelmi minősítést kapott... A rendőrség már 100 fiút azonosított azok közül, akiket a vallási tanítónak sikerült radikalizálnia. Közülük 25-en most különleges kezelésben részesülnek, Umar Haque pedig igen hosszú börtönbüntetés elé néz. "Azért vagyunk itt, hogy terrorizáljunk, testvérem” - mondta Haque egy lehallgatott telefonbeszélgetésen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút