Létrehozva: 2017.05.02.

3 és fél évet kaphat, mert a templomban kereste Jézust

A 22 éves férfi meggondolatlan volt, és amit tett, azt videóra vette, sõt még az internetre is feltöltötte.

Ruszlan Szokolovszki sorsát az a pillanat pecsételte meg, amikor besétált Jekatyerinburg városának ortodox templomába. Ez önmagában még Oroszországban sem bűn, Ruszlan azonban egy nagyon ritka pokémont “üldözött” a mobiljával. Ennek a figurának a neve: Jézus.

Volt annyira buta, hogy a cselekményt videóra vette, majd a felvételt megosztotta egy pokémonos Youtube-közösséggel. Onnan pedig hamar az orosz hatóságok szeme elé került.

Amint arra olvasóink is emlékezhetnek, a tavalyi Pokémon-őrület idején nagyon sok országban megtiltották a mobilos “vadászatot” szent helyeken, templomokban, így Oroszországban is.

Úgyhogy Ruszlant őrizetbe vették és vallásos hit ellen szított gyűlölettel vádolták meg. Pénteken volt az utolsó tárgyalási napja, az ügyészség pedig három és fél év börtönt kért rá. A 22 éves férfi szerint ez túlzás. Azt mondta: ha le kell ülnie a büntetést, az olyan lenne, mint azoknak a börtönbüntetése, akik Sztálin alatt a kommunizmuson való viccelődésért kerültek börtönbe. A végső döntés május 11-én várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil