MANI

2018 Leg­jobb Mun­ka­he­lye: Sze­ren­cse­já­ték Zrt.

A Sze­ren­cse­já­ték Zrt. - immár má­so­dik al­ka­lom­mal - hi­va­ta­lo­san is el­nyerte a Ma­gyar­or­szág leg­jobb mun­ka­he­lye mi­nő­sí­tést.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója - köztük a Szerencsejáték Zrt. dolgozói - mondták el véleményüket arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön. A válaszok alapján 18. alkalommal állították össze a legjobbak listáját.

A Szerencsejáték Zrt. a nagyvállalati, 1000 fő felett foglalkoztatott vállalatok kategóriában nyerte el a Legjobb Munkahely díjat, olyan, a munkaerőpiacon kifejezetten vonzó cégek mellett, mint a DECATHLON Magyarország és az SAP Hungary Kft.

„Ez a díj számomra kiemelkedik az elmúlt évek során elnyert elismeréseink közül, hiszen a szakmai zsűri ez esetben a munkavállalóinkból állt, tehát a vállalat munkatársai döntöttek úgy: jó itt dolgozni.”

– mondta dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programban olyan szempontokat vizsgáltak, mint a dolgozók elégedettsége, a cég vonzósága, az emberközpontú és lelkesítő jövőkép, vagy éppen a munkahelyi légkör.

A Szerencsejáték Zrt. büszke a mintegy 1.700 munkatársára - köztük a közel 180 megváltozott munkaképességű dolgozójára - akiknek a társaság az eredményeit és sikereit köszönheti.