Létrehozva: 2019.03.20.

1036 kereszténység elleni támadás volt Franciaországban

Ez a tavalyi mérleg. Február elején nem kevesebb mint öt templomba törtek be, megrongálták a kereszteket, ürülékkel kenték be a falakat, cafatokra tépték az imakönyveket.

A keresztény jelképek és templomok ellen 1036 támadást regisztráltak tavaly a francia belügyminisztérium adatai szerint. A Ripost is megírta azt az esetet, amikor a Lyontól északra fekvő Chalon-sur-Saone katedrálisában az imádkozó hívek arra lettek figyelmesek, hogy valaki feltépi a bejárati ajtót, majd hangos: “Olvassátok a Koránt!” – kiáltásokkal a padok közé rohan. A férfi egy ideig azzal fenyegetőzött, hogy egy nála lévő kézigránáttal felrobbantja a templomot.

Február elején öt templomba törtek be. Megrongálták a kereszteket, ürülékkel kenték be a falakat, cafatokra tépték az imakönyveket, írta a Yahoo.fr.

Laurent Wauquiez a jobbközép republikánusok (Köztársaság Párt) elnöke is felszólalt a kereszténygyűlölet ellen és jelezte, hogy Párizs környékén négy templomban hasonló események játszódtak le, valamint Tarn és Burgundia megyékben is.

A francia kormány 2015 óta különböző összegekkel támogatja az istentiszteletek biztonságos lebonyolítását, de úgy tűnik, a támadásokat nem lehet megakadályozni, hiszen a tavalyi adatok még rosszabbak mint a tavalyelőttiek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét