Létrehozva: 2017.08.21.

Britney besokallt! Durván visszavágott az őt kritizálóknak!

Ezt látnod kell!

Megelégelte a kritikákat, a színpadon vágott vissza Britney Spears.

A 35 éves énekesnő szombaton az állandó műsorával állt színpadra Las Vegasban, a megszokott dalok listáján azonban változtatott, nem véletlenül: Britney a kritikusainak szeretett volna üzenni, és ehhez Bonnie Raitt 1991-es "Something to Talk about" című számát hívta segítségül.

Az énekesnő a dalt élőben énekelte el, minderről pedig számos videó is készült, ami felkerült az internetre.

Természetesen volt magyarázata arra, miért lépte ezt meg. Még az előadása előtt erről is beszélt a rajongóinak, akik vastapssal fogadták minden egyes gondolatát.

Sokan azt gondolják, hogy nem énekelek élőben. Általában azért, mert őrülten táncolok is, és ha használok is playback-et, a hangom keveredik vele. Mert tánc közben is éneklek, és ezt igazán senki nem ismeri el

- magyarázta, a közönsége pedig mély együttérzéssel hallgatta őt.

Ezt követően, egy fekete "alig ruhában" és hallhatóan élőben énekelte el a dalt, amellyel az összes kritikusának üzent.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle