Létrehozva: 2019.05.22.

Úgy fúrta ki anyósa a menyét a házasságból, hogy ilyet még nem hallottál

Hajmeresztõ a történet, amit a fiatal nõ elmesélt.

Nem ritka, hogy anyós és menye, esetleg veje nehezen jönnek ki egymással. De jó esetben ez a gond megáll néhány fricskánál, legfeljebb vitánál. Ami ezzel a nővel történt, az viszont túlmegy minden határon.

Egy internetes fórumon osztotta meg történetét a fiatal angol nő, aki teljesen tanácstalan, és fogalma sincs, hogy mit tegyen. Még egyetemistaként ismerte meg férjét, akivel hamar elválaszthatatlanok lettek, csakhogy a férfi egyedülálló anyja cseppet sem nézte jó szemmel a románcot.

A lánykérésnél szó szerint sírva fakadt az asszony, így az ünneplésből dráma lett, hiszen fiának kellett őt vigasztalnia. Attól borult ki és azért okozott ekkora nehézséget neki a nagy szerelem, mert rettegett, hogy elveszíti fiát, és ebből a kezdetektől fogva egyáltalán nem is csinált titkot.

A probléma akkor kezdett egyre durvább méreteket ölteni, amikor kiderült az anyós számára, hogy külön házba költöznek a fiatalok, és eszükben sincs vele együtt lakni majd. Ami ezután következett, az már szinte filmbe illő... LAPOZZ!


Néhány hónappal a költözés után azt vette észre férjén az újdonsült feleség, hogy egyre szótlanabb és feszültebb. Eleinte azt hitte, hogy munkahelyi gondok aggasztják, később viszont egyre gyakoribbá váltak otthon a féltékenységi jelenetek.

Soha nem adott okot arra, hogy bármi rosszra is gyanakodhasson a párja, mint a neten mesélte, nem is volt más férfival életében, és nem is vágyik senki másra. Ezért egyáltalán nem értette, mi az oka a vitáknak és gyanúsítgatásoknak. A férfi viszont egyik este váratlanul a feleség elé tett néhány kinyomtatott fotót, melyen jól látszik, hogy a fiatal nő éppen más férfi karjaiban fekszik egy ágyon.

Levegőt is alig kapott a nő. Látta, hogy az ő arca szerepel a fényképeken, csakhogy nem történt meg a jelenet, hiszen nem is találkozott soha életében a képen szereplő emberrel. Amikor férje közölte vele, hogy az anyós fogadott fel magánnyomozót, és a nyomozó készítette a felvételeket, akkor világossá vált számára, hogy mindez csak egy őrült taktika része, férje anyja pedig arra vetemedett, hogy photoshoppal készíttetett hamis képeket a válás kedvéért.

De hiába védekezett, igazát nem tudta bizonyítani. Hogyan is igazolhatna valamit, ami nem történt meg? Most külön él férjétől, és kétségbeesetten dolgozik azon, hogy valahogy rendezze kettőjük viszonyát. De a felháborodott kommentelők azt tanácsolják neki, hogy inkább meneküljön minél messzebb ettől az őrült családtól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra