Létrehozva: 2018.06.21.

Tragikus mellékhatás: Tönkrement a fiatal nő élete a fogamzásgátló miatt!

A spirálos fogamzásgátló módszer mellékhatásaként akár az összes fogát elveszítheti, és ez nem minden...

A 29 éves Elle Jansen akár már jövőre elveszítheti fogainak a felét, 35 éves korára pedig minden foga kihullhat a spirálos fogamzásgátló módszer hormonális mellékhatásként - írja a Sun.

Elle még 2013-ban, 24 évesen döntött a spirál felhelyezéséről. A fogsorával kapcsolatos problémák pedig már a beültetést követő első hetekben jelentkeztek. Először megdagadt az ínye és a felső két metszőfoga fokozatosan távolodni kezdett egymástól. Elle több fogorvosnál is járt, de mindenki félrediagnosztizálta: senki sem jött rá, hogy minden baj okozója a spirál és a hormontúltengés. Így a fiatal lány fogai lassan de biztosan leamortizálódtak. A korábban modellkedő Elle karrierje derékba tört, gyönyörű mosolyát teljesen tönkre tették az össze vissza álló, romlásnak induló fogai.

Hiába vetette ki 3 év után a spirált, a fogsorában keletkezett károk már visszafordíthatatlanok. 30 éves korára fogai felét, 35 éves korára pedig az egész fogsorát elveszítheti. Elle Most arra próbálja figyelmeztetni a fiatal lányokat, hogy tájékozódjanak a lehetséges mellékhatásokról, mielőtt a fogamzásgátló spirál felhelyezése mellett döntenének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba