Létrehozva: 2018.09.17.

Sokkot kapott a feleség: megtudta, mit művelt férje az esküvőjük napján

A döbbenettõl alig tudott szóhoz jutni. Nem lennénk szegény nõ helyében.

Ez esküvő napja, a szerelem hivatalos megpecsételése mi más lenne, mint csodálatos, boldog és örökké emlékezetes alkalom. A 33 éves Kim számára is igazán emlékezetes marad ez az esküvő, de nem azért, mint amiért elsőre gondolnánk.

Mint mondja, szinte hisztérikus állapotba került a történtektől. És persze, hogy teljesen kiborult. Házasságkötésük után nem sokkal ugyanis korábban ért haza a megszokottnál, és az ágyban találta férjét. Nem mással, mint nagynénjével. És hogy hogyan jön mindehhez az esküvő? Máris kiderül! LAPOZZ!


A feleségnek utólag mesélte el egy barátnője: már az esküvő napján feltűnt neki, hogy a nagynénje és a vőlegénye együtt szöktek el egy szobába. De azt hitte, talán félreérti a helyzetet, és nem szerette volna felzaklatni a lányt, nem akarta elrontani a nagy nap örömét.

Kim, a feleség teljesen összeomlott, amikor ez is kiderült számára. Gyomorgörcse lett, alig tudott megnyugodni, és nem csak azért, mert családtagjáról és férjéről van szó, hanem mert nagynénje eddigaz egyik legjobb barátja volt...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra