Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.06.08.

Rejtélyes óriás lény csontvázára bukkantak a Marson!

Elképesztõ fotó mellé elképesztõ elmélet jár! Legalábbis az egyik UFO-portál szerint. A NASA Mars körül keringõ ûrszondájának nagy felbontású felvételén különös objektumot fedeztek fel...

Már 10 éve, hogy a vörös bolygó körül kering az amerikai Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda, melynek fő feladata, hogy nagy felbontású képeket készítsen a Mars felszínéről és leszállásra alkalmas helyet keressen a későbbi leszálló egységek számára.

A szonda eddig 264 terabitnyi tudományos adatot küldött haza, többet, mint az összes többi bolygóközi misszió együttesen. Ezek közt bárki kutakodhat, ha van rá ideje. Így bukkantak rá ufóvadászok az alábbi fotóra is, amely egy három kilométer átmérőjű becsapódási kráterről készült. 

Szerintük a kráter bal felső részén jól látszódik valami, ami leginkább egy hatalmas humanoid csontváz, a talajból kiálló részének tűnik. 

Egyes, bizonyos körökben népszerű elméletek szerint a bibliai Nephilimek, más néven óriások, akik az emberekkel keveredő angyalok ivadékai voltak, nem pusztultak el az özönvízben, hanem a Marsra távoztak...

Bár könnyen lehet, hogy csak egy furcsa kőszikla, és a fény-árnyék játéka űz tréfát a szemünkkel, az emberek inkább hiszik el a bizarr elméleteket, mint a hétköznapi és unalmas tényeket...

A NASA eredet fotóját itt tekintheted meg!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba