Létrehozva: 2016.07.14.

Óriási ufó miatt rendelt el hírzárlatot a NASA! Miért hallgatnak?

Hatalmas felháborodást keltett az ûrlénykutatók körében, amikor az amerikai szervezet elõzetes bejelentés nélkül kikapcsolta az élõ közvetítést. Ráadásul éppen akkor, amikor egy hatalmas ûrhajó közeledett a Föld felé! Vajon miért?

Az nemzetközi űrállomást már nem először gyanúsították meg azzal, hogy eltitkolják az idegen civilizációk létezését! A NASA-t most újra súlyos vádak érték, miután minden előzetes bejelentés nélkül, július 9-én hirtelen kikapcsolták éjjel-nappal működő élő közvetítésüket. Nem véletlenül!

Aznap éjjel ugyanis egy óriási ufó lépett be a Föld légkörébe, amit az ufóvadászoknak sikerült is lebuktatnia. Ám amikor az űrhajó látszólag megállt bolygónk felszíne közelében, hirtelen megszakadt a közvetítés. Az önkéntes szakértők persze szándékos lépésnek tartják a különös technikai bakit, és fel vannak háborodva - számolt be róla a Mirror.

Bár a szervezet szóvivője korábban tagadta, hogy bármit is titkolnának, az összeesküvés-elméletek kedvelőinek épp kapóra jött a furcsa eset, amihez hasonló legutóbb 2014-ben történt.

Vajon tényleg titkolnak valamit?

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak

BIZARR

Szívszorító pillanat, sokan ezt tapasztalják közvetlenül a haláluk előtt