Létrehozva: 2015.11.05.

Nyolc gyereket szült öt év alatt!

Egy új-zélandi anyuka öt év alatt négyszer volt várandós. Mind a négy alkalommal ikrekkel. Tíz éve még gyermektelen volt, most már kilenc kicsi boldog anyukája!

Az ausztrál yahoo-n jelent meg Emma és Loma Uhila története, akiknek rövid időn belül adatott meg bőséges gyermekáldás. Még 2007-ben jöttek össze. A legnagyobb fiuk, Micah még csak 11 hónapos volt, amikor észrevették, hogy Emma terhes Avával és Lilyvel, akik 2010-ben születtek meg. Még mielőtt igazán beleélhették volna magukat az ikerszülőség szépségeibe, Islával és Edennel kopogtatott be hozzájuk a gólya 2011-ben, hogy aztán Indie és Emme is megérkezzen 2013-ra. Idén júliusban Emma ismét ikreknek, Levinek és Miának adott életet.

Állítólag mindegyik terhessége természetes úton jött létre.

A most 32 éves anyuka és a 36 éves apuka, eredetileg semmi ilyesmit nem tervezett. A szerencsés szülők egyelőre még örülnek a népes családnak, de tudják, hogy nem lesz egyszerű dolguk az elkövetkezendő években:

"Nem sok embernek adatik meg, hogy ikerpárjai születhessenek, pláne nem, hogy kettő. Illetve három. Vagyis négy. Áldottnak érezzük magunkat, amellett, hogy ez természetesen pokoli kemény munkával is jár."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra